Mazsihisz: „A lehető leginkább hasznos, értékteremtő fejlesztések valósuljanak meg.”
Egy, a Mazsihisz által vezetett konzorcium valósítja meg azt az 1,4 milliárd értékű GINOP uniós projektet, amely a magyar zsidó kulturális, vallási és történelmi örökség fenntartására és bemutatására valósul meg öt magyar városban: Miskolcon, Makón, Nagykállón, Nyírtasson és Sátoraljaújhelyen.
Első ízben talán érdemes lenne arra a kérdésre kitérni, hogy tulajdonképpen milyen igények hívták elő a projekt elindítását és az uniós támogatás megpályázását? Mik azok az elemek, motivációk, amelyeknek jegyében szükségesnek tartották az 5 konzorciumi városban kialakítani a magyar zsidóság észak-keleti régiójának kulturális, történelmi, valamint vallási örökségét?
Kunos Péter: "A projekt helyszínei a hazai – ezen belül is elsősorban a valaha nagy számban vidéken élő – zsidóság kulturális és szellemi örökségének egy-egy szeletét őrzik. A fejlesztések révén olyan komplex szolgáltatásokat nyújtó vonzerő kerülhet kialakításra, amely hozzájárul ezen kulturális értékek megőrzéséhez, fenntartásához és bemutatásához. Az érintett helyszínek infrastruktúrájának fejlesztésével nemcsak a már létező célcsoport szélesítésére, de újak elérésével annak bővítésére is lehetőség lesz. Így a vendégforgalom szezonális ingadozásai hosszú távon csökkenthetőek, valamint a vendégfogadás feltételei javulhatnak. A települések turizmusának fellendítésével a fejlesztés elemeihez kapcsolódó szolgáltatások (szállás, programok, vendéglátás) igénybevételéből származó turisztikai bevételek növelhetőek, amely kedvező befektetői légkört alakíthat ki."
| Kunos Péter |
A kora tavasszal induló uniós projekt milyen vallási célú turisztikai szolgáltatásokat kíván kialakítani a különböző észak-keleti régiójú városokban. Ha ez még konkrétan nincsen kialakítva vagy esetleg nem publikus, esetleg érdemes lenne kitérni a szolgáltatások jellegére.
Török Miklós: "Miskolcon a zsinagóga épületének közvetlen szomszédságában lévő épületek kerülnek felújításra. Itt korszerű eszközökkel felszerelt látogatóközpontot fogunk kialakítani, amelyben rabbiszoba és imaterem is lesz. Nyírtasson zarándokközpont jön létre, imateremmel, rituális fürdővel, kiállítótérrel. Továbbá lesz egy vendégközpont, amely 100-150 vendég befogadására lesz majd alkalmas. Sátoraljaújhelyen 75 fő állandó tartózkodását biztosító vendégszoba kerül kialakításra, de itt is lesz imaterem és kiállítótér. Nagykállón az ortodox zarándokházban kerül majd kialakításra egy ima- és rendezvényterem, valamint egy kiállítótér."
| Török Miklós |
Miért pont erre az öt településre esett a választás? (Makó, Nyírtass, Nagykálló, Sátoraljaújhely, Miskolc) A térség kiemelt zsidó kulturális örökségével rendelkeznek? Mik ezek az örökségek (épületek, műtárgyak stb.)?
Kunos Péter: "Mivel a Holokausztban elpusztult csaknem a teljes vidéki zsidóság, az egykor virágzó közösségekre ma már csak a pusztuló temetők és az üres, vagy funkciójukat vesztett zsinagógák emlékeztetnek. Az egykori magyar zsidó közösségek világviszonylatban is híresek voltak, sok ma is élő haszid irányzat viseli egykori szülőhelyének, egy-egy magyar városnak, falunak a nevét. Ezeken a településeken a mai napig megtalálhatóak az itt élt haszid vezetőknek és csodarabbiknak a sírjai, sőt némely településen még állnak az egykori zsinagógák, tanházak vagy akár a rituális fürdők romjai. Jeles alkalmakkor – például a halálozási évfordulón – a vallásos világban szokás ezeknek a szent rabbiknak a sírját meglátogatni, és ott imádkozni. Súlyos betegség idején is szoktak szentéletű emberek sírjánál imát mondani és a baj elhárulásáért könyörögni. Ezek az imádságok a zsidó hagyomány szerint különlegesen nagyhatásúak. Így évente számos alkalommal érkeznek Magyarországra vallásos zsidó turistacsoportok, elsősorban az Amerikai Egyesült Államokból és Izraelből.
Ezeken az egyénileg szerveződő zarándoklatokon ugyanakkor komoly probléma a megfelelő szolgáltatások, az ismeretterjesztés, a tájékoztatás, és a megfelelő étkezés (kóser ellátás) vagy az átmeneti szállás biztosítása."
|
Miskolc: Az 1920-as népszámlálás idején Miskolcon körülbelül tízezer zsidó vallású élt (a teljes népesség 16,5%-a), nagy részük a holokauszt áldozata lett, napjainkban körülbelül 500-an élnek a városban. A Kazinczy utcai zsinagóga ma már Miskolc és egyben Borsod-Abaúj-Zemplén megye és a régió legnagyobb egyetlen működő zsinagógája. Az épület 1856 és 1863 között épült Ludwig Förster tervei alapján, neoromán moreszk stílusban. A zsinagóga épületének közvetlen szomszédságában lévő – jelenleg imateremként, és boltként funkcionáló – épületek felújításra kerülnek. Itt korszerű kiállítástechnikai eszközökkel felszerelt látogatóközpont kerül kialakításra, melyben a korábban itt élt rabbiknak emléket állító rabbiszoba és imaterem is megtalálható lesz. |
|
Sátoraljaújhely: Sátoraljaújhely a haszid zsidóság központja volt. A lakosság számarányához képest Budapest után itt élt a legtöbb zsidó. Foglalkozásukat tekintve korcsmárosok és a fuvarosok alkották a legnagyobb létszámú csoportot. Az 1930-as népszámlálás adatai szerint a zsidó lakosság létszáma 4690 fő volt, ezzel a város lakosságának negyedét alkották. A vallási irányzatok közül a haszid lett az uralkodó Zemplénben, köszönhetően éppen Teitelbaum Mózes csodarabbi munkásságának, akinek sírját halála után több mint 160 évvel is ezrek keresik fel halála évfordulóján a világ minden tájáról. A rebbe következetes volt: közösségében szigort tartott, és ennek köszönhetően tíz év alatt összeforrt haszid hitközség alakult ki. Csodatételeinek hosszú a sora. A fejlesztés keretében kialakításra kerül egy 75 férőhelyes zarándokszálláshely imateremmel, továbbá a felújított épületben egy korszerű eszközökkel felszerelt kiállítótér is helyet kap, bemutatva a rebbe lakrészét. A projekt későbbi ütemében pedig egy közel 100 - 150 vendég befogadására alkalmas terem kerül felújításra. |
|
Nyírtass: A falunak gazdag zsidó történelme van, két híres rabbi is lakott itt. A tassi haszid dinasztiának Kyras Tosh néven Montreálban jelenleg körülbelül 3000 főt számláló közössége van. A haszid irányzatot képviselő helyi zsidó közösség tagjaiból sokat meggyilkoltak a második világháborúban. Lőwy főrabbi Nyírtasson született a nevét a községről kapó tassi rabbi dinasztia sarjaként, a tassi közösség vezetőjévé 1945 után vált. Különböző életutat bejárt és eltérő vallású emberek ezrei keresik áldását, irányítását, kívánságait, egészségi, lelki és anyagi kérdésekben egyaránt. Megjelent könyvei rendkívüli népszerűek lettek. A zarándokközpontban imaterem, rituális fürdő, a tassi zsidó kultúrát bemutató kiállítótér (múzeum) és kisebb előadásokra szolgáló terem kerül majd kialakításra, továbbá a központ ideiglenesen 100-150 vendég fogadására lesz alkalmas. |
|
Nagykálló: Rabbi Eisik Taub, azaz Taub Izsák Ezékiel csodarabbi a magyarországi haszidizmus atyja Nagykállón született 1751-ben. Neve messze országokban is jó hangzású és ismert volt, és akihez évente mindenfelől ezrek és ezrek zarándokoltak. A Kállói Szentként is emlegetett rabbi Baál Sém Tov, azaz a csodatevő Szent Istennév ismerőjeként híresült el a kelet-magyarországi haszid zsidók körében. Számos gyógyulás, bölcs példázat és jótanács mellett az ő nevéhez fűződik a „Szól a kakas már” című szatmári népdal, amely hazánk vidéki zsidóságának himnuszává vált. Nagykállóban a Nagybalkányi úti régi zsidó temető a mai napig a haszid zsidók zarándokhelye. 1944 áprilisában elhurcolták az izraelita lakosságot, az életben maradottak közül sokan Amerikába távoztak. New Yorkban több ezer ember tartozik a Nagykállói közösséghez, melynek rabbija Taub Mózes, aki hetedik generációs utódja a legendás csodarabbinak. A település szellemi örökségének megőrzése és interpretálása érdekében egy zarándokház kerül megépítésre. Az ortodox zarándokházban kialakításra kerül ima- és rendezvényterem, valamint kiállítótér. |
|
Makó: A jángori ortodox temetőben található az ugyancsak csodarabbiként tisztelt Mose Vorhand nyughelye. A főrabbinak már életében sok csodát tulajdonítottak. A vészkorszak idején brutálisan megverték, amelynek következtében nem sokkal később elhunyt. Előtte megjövendölte, hogy szörnyű megpróbáltatás vár a zsidóságra, de a makói közösség nagy része meg fog menekülni. Valóban, a makói zsidók közül sokan Strasshofba kerültek, így túlélték a vészkorszakot, és visszatértek Makóra. A „csodarabbiként”, cádikként (igaz ember) tisztelt rabbi sírja a Makóról elszármazott ortodox zsidók legfőbb zarándokhelye lett. Az ide látogatók számára a temető megközelítése az út rossz műszaki állapota miatt rendkívül nehézkes. A zsidó zarándokúthoz kapcsolódó „információs pont” kialakítása az ortodox zsinagóga komplexum területén lévő, használaton kívüli irodahelyiségében, amely a legmodernebb eszközökkel idézi meg a makói zsidóság történetét, a csodarabbi és a cadikok életét és tetteit, valamint bemutatja a három makói temető nevezetes síremlékeit. |
A turisztikai irány mellett osztálykirándulások számára is nyitottá és alkalmassá kívánják tenni a különböző történelmi egyházakat. Tulajdonképpen akkor megjelenik egyfajta oktatási célú turizmus is? Ha igen ezeknek milyen elemei lesznek? Ugyanazt a kiállítás és szolgáltatást vehetik igénybe a diákok, vagy számukra külön, az oktatásra specifikálódott programot alakítanak ki?
Kunos Péter: "A zarándokútvonal állomásainak és a kiállítási koncepciónak a kidolgozása a kiválasztott célcsoport igényeinek és szükségleteinek figyelembevételével történik. A zsidó vallási és kulturális értékeket 21. századi, interaktív eszközök használatával kívánjuk a látogatók számára bemutatni. Az említett helyszíneken létrehozandó kiállításokkal és programokkal az év bármely napján várjuk a hazai és a határontúli érdeklődőket, legyen szó akár osztálykirándulásról, akár bármilyen egyéb szervezett utazásról, a résztvevők életkorától függetlenül."
Bár még gyerekcipőben jár a projekt - legalábbis a kivitelezéseket és beruházásokat illetően - és egy sikeres projekt zárástól függetlenül adódhatnak problémák, “akadályok”, Önök szerint lesznek-e nehézségek a projekt megvalósítása során? Mik a félelmeik és az elvárásaik a projekttel kapcsolatban. Fontos, hogy lássuk a sikeres projektek mögötti problémákat is, amelyeken túlkerekedve egy hosszútávú, gyümölcsöző - jelen esetben- gazdasági és kulturális fellendülést eredményező célt valósítanak meg.
Török Miklós: "Egyelőre nincs okunk aggodalomra, tekintettel arra, hogy az érintett helyszíneken a beruházások és fejlesztések az eredeti ütemterveknek megfelelően haladnak. A bevont résztvevők között a munkafolyamatok összehangoltan és hatékonyan folynak."
Mit jelent ez az uniós projekt maguknak a zsidó közösségeknek és tagjainak a különböző városokban? Ők is ki tudják venni valamilyen módon a részüket esetleg a projekt mikroszintjén? Beszélhetünk az uniós támogatásról egyfajta kohézióteremtő jelenségről? Ha igen kérem fejtsék ki.
Kunos Péter: "Az adott uniós projekt elsősorban az örökségvédelemről és a turisztikai fejlesztésről szól. Az érintett telephelyek kapcsán sajnos már csak Miskolcon van zsidó közösségi élet. A magyar zsidó közösség, és itt elsősorban a fiatalokra gondolunk, akár iskolai kirándulások kapcsán is részesülhet a projekt adta új lehetőségekből, megismerhetik a fiatalok hazánk zsidó örökségét."
Az uniós támogatás nagy mértékben képes elősegíteni egy projekt megvalósulását. Most, hogy a víziójuk kezd testet öltetni, hogyan vélekednek az Európai Unió által nyújtott támogatási lehetőségekről?
Kunos Péter: "A MAZSIHISZ több városban, több projekten keresztül is részesül uniós, és hazai, elsősorban a Magyar Kormány által támogatott fejlesztési forrással. Minden beruházás kapcsán az vezérel minket, hogy tágabb értelemben vett környezetünk számára a lehető leginkább hasznos, értékteremtő fejlesztések valósuljanak meg."
Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.
lockkerdee
hírek innen, onnan
Milliós kárt okoztak a magyar várban a bulizók, omlástól tartanak
Be kellett zárni a védett műemléknek számító Máré-várat, ahol nemrég ismeretlen bulizók megbontották a falat, hogy a kövekből...
Ezt itt nagyon nem kellett volna, a rendőr ment a szabálytalankodók után
A Veszprém megyei rendőrök szép kis összeállítást tettek közzé olyan sofőrökről, akik szerint a Kresz mindössze tájékoztató...
Zsebbevágó tiltólista: 6 dolog, amit azonnal büntetnek a külföldi strandokon
A nyári szabadság alatt hajlamosak vagyunk teljesen elengedni magunkat, ám a tengerparti pihenés sem jelent egyet a teljes szabadsággal. Sok...
Meglepő bejelentés: új munkaszüneti napot kaphatnak a magyarok, ez mindenkit érintene
Sokan örülnének, hogy lenne egy plusz munkaszüneti nap Magyarországon.
Ezzel öntözd júliusban a paradicsomot: édesebb és szaftosabb lesz a termés
Július a paradicsom egyik legfontosabb hónapja. Ilyenkor a növény már javában virágzik, és minden erejével azon dolgozik, hogy szép,...
Liptai Claudia siratja a Bon-Bon tragikus sorsú énekesét
Liptai Claudia gyászolja a Bon-Bon tragikus sorsú énekesét, Clau jó barátságot ápolt Szolnoki Péterrel, aki a lányának írt egy dalt.
A fokhagyma igazi titka: miért kötözik csomóba a leveleit a profi termesztők szüret előtt?
Kevesen tudják, de egy régi, hagyományos módszerrel a fokhagymatermesztés igazi mesterévé válhatsz! A szárak csomózása nemcsak...
Bezárod az ablakot a kánikulában? Ez a furcsa „ősembertrükk” megmentheti a lakást a pokoli hőségtől
A szakértők szerint azonban a nap legforróbb óráiban éppen ezzel követhetjük el az egyik legnagyobb hibát.
Vödörben árulják a Balaton vizét
Szokatlan hirdetés bukkant fel az egyik közösségi oldalon: egy ismeretlen kereskedő vödrökbe töltött, állítása szerint friss balatoni...
Felejtsd el a felüléseket, ez a napi 5 perces módszer gyorsabban tünteti el a hasi zsírt
Sokáig azt hittük, hogy lapos has csak végtelen felülésekkel és hosszú edzésekkel érhető el. Pedig van egy gyakorlat, amelyhez elég napi...
Felfoghatatlan bevétel közelében gyerekkorunk kedvenc animációs filmje
Két hét alatt 880 millió dollárt termelt, és rövidesen átlépi az egymilliárdos határt.
Miért nem elég a sampon? A hajhullás kezelése belülről kezdődik – útmutató lépésről lépésre
Egyre több hajszál marad a hajkefében, a lefolyóban vagy a párnán? A legtöbben ilyenkor új sampont keresnek, pedig a hajhullás oka gyakran...
Sport
Már csak 4 csapat maradt a foci-vb-n – Mutatjuk az ágrajzot és a programot
Befejeződtek a negyeddöntők a futball-vb-n. Szuperrangadók jönnek a négy között.
Újra támad az Inter, viszi a Liverpool FC közönségkedvencét
30 millió euróról beszélnek.
Szenzációs átigazolás előtt a magyar válogatott labdarúgója
Hatalmas lehetőség a világ egyik legjobb bajnokságában.
A VAR megint megsegítette az argenti-nokat, de így is csak a 112. percben sikerült elkerülniük a blamát
Svájc tíz emberrel küzdve is kicsikarta a hosszabbítást, a tizenegyesekig azonban nem tudott ezúttal eljutni.
Haaland középső ujja bejárta a világsajtót, aztán még posztolt is egy jókorát az Instagramon
Páratlan ez az apa-fiú páros.
Tényleg szabálytalan gólt rúgtak a vb-negyeddöntőben az angolok? A FIFA közleményben magyarázkodott
A labdában szereplő szenzorra hivatkozott a FIFA.
Egyre inkább úgy tűnik, hogy megvan Mohamed Szalah új csapata
Nem Szaúd-Arábiába megy.
Kiszivárgott: közeleg Vinícius Júnior szenzációs aláírása
Még ebben a hónapban folytatódnak a tárgyalások.
Messi már megint olyanokat csinált, amikre még senki sem volt képes világbajnokságon
Az argentin válogatott csapatkapitánya a Svájc elleni negyeddöntő után több mutatóban is új szintre lépett.
Jude Bellingham keményen visszaszólt Thomas Tuchelnek
Az angolok legnagyobb sztárja kifakadt: Lehet, nem tudja, milyen érzés fontos meccsen a pályán lenni.
Beindul a Bayern München, az FC Barcelona csillagára fáj a foguk
Merész tervek a münchenieknél.
Újabb rasszista-botrány a vb-n: a korábbi spanyol miniszterelnök szerint nincsenek franciák a francia válogatottban
Már reagált a spanyolországi Francia Nagykövetség is.
Bulvár
Lázár János újabb ügye, botrányos milliárdos kifizetések
Lázár Jánosra rájár a rúd. Korábban már felmerült a neve a mandátumkorlátozás kapcsán, illetve egy hozzá köthető hírportál is lehúzta a rolót.
Két hétig tarthat a következő hőhullám, ezekben a városokban lesz a legmelegebb
Megérkezett Európába az idei nyár harmadik nagy hőhulláma, mely az előrejelzések szerint akár két hétig is kitarthat. Egyes nyugat-európai városokban már hőségriasztást is elrendeltek.
A Nintendo közel tíz évvel a 2017-es premier után leveszi az európai polcokról az első Switch konzolt
A döntés hátterében nem a konzol népszerűségének csökkenése áll, hanem az Európai Unió új akkumulátorszabályozása.
Az eutanáziába menekült gyógyíthatatlan betegsége elől a TV2 sztárja
A megrendítő hírt szerettei osztották meg.
56 évesen elhunyt Szolnoki Péter: súlyos betegsége legyőzte a Bon-Bon együttes énekesét
Szolnoki Péter, a Bon-Bon együttes énekesét legyőzte súlyos betegsége, amelyről a nagyközönség júniusban szerzett tudomást.
„Anyám és apám új barátnője össze-verekedtek” – Így lett a nagy napom életem legrosszabbja
Nem minden esküvőből lesz szép emlék – van, amikor a nagy nap valóságos katasztrófasorozattá válik. Összegyűjtöttük a legemlékezetesebb esküvői horror-történeteket, amelyek után az ember már azt sem tudja, s
Sokkoló részletek a budafoki vasúti tragédiáról: Hátborzongató módon vették észre a vagonon lángoló fiatalt
Két tinédzser az életével fizetett egy meggondolatlan ötletért Budapesten. A felfoghatatlan drámát a földről, sokkos állapotban nézte végig egy harmadik társuk.
Vitézy Dávid: a Helyreállítási Alap forrásaival még a legoptimistább hangok sem számoltak
A döntés a legkevésbé sem jelenti a munka végét, sokkal inkább a kezdetét – írta Vitézy Dávid közlekedésfejlesztési és beruházási miniszter, miután az uniós tagállamok pénzügyminisztereiből álló Gazdasá
Új munkaszüneti napot vezethetnek be Magyarországon
Népszavazás dönthet arról, hogy december 24-e munkaszüneti nap legyen. A kezdeményezők 200 ezer aláírást gyűjtenének össze. A Új munkaszüneti napot vezethetnek be Magyarországon bejegyzés először Acnews-én jele
A Fidesz már mindent kifizetett, Magyar Péter széttárta kezeit
Magyar Péter miniszterelnök a közösségi médiában közzétett kérdezz-felelek (AMA) beszélgetés során az augusztus 20-ai nemzeti ünneppel kapcsolatos tervekről is tájékoztatást adott.
„Ez nemzetbiztonságilag kényes információ” - Magyar Péter Varga Juditról és a párkapcsolati státuszáról is beszélt a Redditen
A miniszterelnök szombat este egy online kérdezz-felelek során több ezer felhasználó kérdéseire válaszolt. A kormányfő a volt feleségével való kapcsolatáról és a magánéletéről is elárult részleteket, de a le
Vitézy Dávid fontos bejelentést tett, drámai a helyzet
Zajlanak az események a magyar politikában és gazdaságban.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


