Ezt olvasta már?


Michelisz: jó helyzetben vagyunk, de nem szabad hátradőlni

Bizakodóan várja Malajziában a túraautó-világkupa (WTCR) idei szezonjának vasárnapi három utolsó futamát Michelisz Norbert, a Hyundai magyar pilótája, aki az összetett pontverseny élén áll, és a háromból két versenyen is a pole pozícióból rajtolhat majd Sepangban.


hirdetés

"Kicsit jobb helyzetben vagyunk, mint a hétvégét megelőzően, de még mindig 75 pont gyűjthető, az előnyöm pedig 15, így aztán semmi nem dőlt el" - idézte a 34 éves, hímesházai születésű pilótát a WTCR szombati sajtóközleménye.

Michelisz hozzátette, a pénteki időmérő edzések nagyon jól sikerültek, de hátradőlnie nem szabad, a lehető legjobban kell felkészülnie a vasárnapi futamokra.

"Nem szeretném azt mondani, hogy nem vagyunk jó helyzetben, mert abban vagyunk, de a végső sikerig még hosszú az út. Őszinte leszek, bizakodó vagyok" - jelentette ki.

A Hyundai magyar versenyzője a sepangi első és harmadik futamon az első rajtkockából startolhat majd, a második versenyen a 10. pozícióból kell nekivágnia a viadalnak.

Michelisz most 326 ponttal áll a világkupa-összetett élén, a második helyezett argentin Esteban Guerrierinek (Honda) 311 pontja van. Ő az első futamon a kilencedik, a másodikon a 10., a harmadikon pedig a második helyről startolhat.

A sepangi WTCR-hétvége első versenyét magyar idő szerint vasárnap 8.15 órakor, a másodikat 11.15 órakor, a harmadikat pedig 13.05 órakor rendezik.

 







0

hírek innen, onnan

A felrúgott 7 éves kisfiú édesanyja: Azt hittem, hogy ott csuklok össze, amikor megláttam a felvételt

A nő azt szeretné, hogy kérjen bocsánatot a fiától a bántalmazó edző, aki egyébként az édesanyának csak annyit mondott, hogy...

Dobrev Klára: Orbán nagyképű terve csúfos kudarccal végződött

A DK európai parlamenti képviselője szerint a magyar miniszterelnök emellett learatta az új parlamenti időszak első, hatalmas politikai...

Az Európai Parlament megválasztotta Von der Leyent az Európai Bizottság elnökévé

Újraválasztotta az Európai Parlament plénuma csütörtökön Strasbourgban Ursula von der Leyent az Európai Bizottság elnöki tisztségébe.

Orbán Viktor: az Európai Uniónak nem az amerikai demokraták külpolitikáját kéne másolnia

A mi koncepciónk lényege, ami eltér a hivatalos koncepciótól, hogy az Európai Uniónak nem az amerikai demokraták külpolitikáját kéne...

Kulcsfontosságú területen gyengül látványosan Oroszország - Ez lesz majd, ami hamarosan eldöntheti a háborút?

Az Ukrajna és Oroszország között zajló, immár több mint két éve tartó konfliktus alig egy éven belül új szakaszba léphet, ugyanis...

Hírszerzési jelentés: a legnépszerűbb appokat tilthatja be Oroszország

Az Egyesült Királyság védelmi minisztériuma csütörtökön ismét elkészítette az orosz-ukrán háborúval foglalkozó szokásos...

Uborkát az égésre. A leghatásosabb 5 házi gyógymód leégésre

Ilyenkor még a kedvenc ruhadarabod érintése is olyan, mintha apró tűk szurkálnák a bőröd felszínét. Ezeket a tüneteket érdemes minél...

„Ne legyen egy nőnek karrierje, fontosabb, hogy jó feleség legyen”

Egy 26 éves nő minden álma az volt, hogy feleség legyen és otthon maradhasson háztartást vezetni.

Megint trágárkodtak Sebestyén Balázsék, megbüntették őket

Vizsgálja a műsorukat a médiahatóság.

Ezzel a módszerrel fogyott 50 kilót az Ázsia Expressz sztárja

Varsányi Réka az Origónak elárulta, mi a titka fogyásának.

Öthetes csúcson járt a forint - Itt a menetelés vége?

Csütörtökön délelőtt is folytatódott a forint trendszerű erősödése a viszonylag kedvező nemzetközi befektetői hangulatban, a dollár...

Sport

Víz alá került a Hungaroring a Forma-1-es Magyar Nagydíj előtt - videó

Brutális vihar csapott le a mogyoródi versenypályára.

Meghalt a Győr kétszeres bajnok labdarúgója

A Kisalföld beszámolója szerint 65 éves korában elhunyt Szíjártó László, a Rába ETO labdarúgócsapatának kétszeres bajnok játékosa.

Szombaton mégsem lesz Balaton-átúszás

A vasárnapi pótlásról pénteken születik végleges döntés.

Elképesztő bejelentés a Magyar Nagydíj előtt: távozik az F1-es pilóta

Nagy bejelentést tett a Haas Forma-1-es csapata, távozik Kevin Magnussen

A Real Madrid a Liverpool húzóemberét szerződtetné

Kylian Mbappé leigazolása után sem tétlenkedne a Real Madrid. A talksport.com értesülése szerint a spanyol gigász következő célja Trent Alexander-Arnold […] A A Real Madrid a Liverpool húzóemberét szerződtetné be

Lelépett a főszponzor, veszélyben az egyik legjobb csapat BL-szereplése

A klubelnök azt kérte a játékosoktól, hogy egyelőre maradjanak, tartsanak ki.

Yamal megörökölte Messi egykori mezszámát; kínos helyzetbe került a Barcelona...

A spanyol labdarúgó-bajokságban szereplő FC Barcelona közösségi oldalán tett közzé videót arról, hogy a csapat egyik legnagyobb reménysége, Lamine Yamal mezszámot vált.

Kirúgták a Spanyol Labdarúgó Szövetség elnökét

Két évig semmilyen vezetői pozíciót nem tölthet be.

Fagyizókat nyitott, ezért 31 évesen visszavonult a Liverpool korábbi magyar focistája

Szoboszlai Dominikről is elmondta a véleményét, és azt is elárulta, hogy futball közelében marad-e.

Európa-liga: Böde egyértelmű célról, Bognár változtatásokról beszélt

A Paksnak nem úgy sikerült a Corvinul elleni meccs, ahogy azt a játékosok vagy a szurkolók remélték. Az El-selejtezős párharc […] A Európa-liga: Böde egyértelmű célról, Bognár változtatásokról beszélt bejegyz

Tortúra a javából, avagy reggeltől estig tartott a Paks nagyszebeni útja, edzeni sem tudott a csapat - úti riport

Ennél csak jobb jöhet! Az Európa-liga-selejtező első körének „odavágóján” elszenvedett 4-0-s vereség után egésznapos utazás várt a Paksra. Az autópálya lezárása és a mellékúton keletkezett hatalmas dugó

0

Bulvár

Ebben a pillanatban érkezett a tragikus hír: meghalt a magyarok egyik kedvenc zenésze, csak 49 éves volt

Szörnyű tragédia híre rontja el nem egy magyar elektronikus zene rajongók nyarát.

Drámai. Olyan csalás történt, hogy még az MVM is megszólalt

Mielőtt megnyitunk egy földgázszámlának tűnő levelet, ne feledjünk, csalás áldozatait az MVM nem tudja kárpótolni. Pedig egyre ügyesebbek a kiberbűnözök.

„Lemondtam a szexről és azóta boldogabb vagyok” Nők mesélnek, miért választják az önkéntes cölibátust

Egy hiperszexualizált kultúrában élünk - ahol az önmegtartóztatásra csodálkozva tekint a társadalom,- pedig meglepő előnyei vannak, ahogy az alábbi tíz vallomásból is kiderül. 

Iszonyat kínos dolgot élt át nőgyógyászával egy fiatal lány, majd elsüllyedt szégyenében a család előtt

Erre ő maga sem számíthatott, nem is nagyon tudta, hogyan reagáljon a helyzetre.

Strand etikett: 10 dolog, amit nem illik a vízparton

Ha legközelebb egy vízparti kikapcsolódás vár ránk, legyen a készülődés része ez a néhány könnyed sor a feledhetetlen szórakozás reményében.

Magyar Péter Deutsch Tamással együtt nem tapsolta meg az Orbán Viktorra utaló kritikát

Nem ez volt az egyetlen érdekesség az Európai Parlamentben (EP) csütörtökön délelőtt, amelynek botránnyal is tarkított napirendi pontjaként az Európai Bizottság (EB) élén újrázni szándékozó Ursula von der Leye

Felvett egy stoppost, majd a hírekben látta viszont: mindenki rémálma történt meg vele

A veszélyes stoppos történetét közel 18 ezren osztották tovább.

Egy parlamenti képviselő kegyetlenül beolvasott Lázárnak – A síneken ne szaunák közlekedjenek

Mint arról az atv.hu beszámolt: Lázár János nem zárta szívébe a Coca-Cola egyik termékét. Az építési és közlekedési miniszter Facebook-posztjában egy újságcikkre hivatkozva felháborodásának adott hangot, ami

blogmorzsák

Mi történt 50 éve?

Milyen közösségi programokból válogathattak az iváncsaiak 50 éve? Miről ülésezett a Végrehajtó Bizottság? Mit vetítettek a Moziban?

0