Ezt olvasta már?


Nemzetközi tanácsadó testület alakult a Debreceni Egyetemen

A Debreceni Egyetemen (DE) hivatalosan is megalakult szerdán az intézményt fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnökének munkáját segítő Tudományos és Társadalmi Tanácsadó Testület (TTTT).

Az alakuló ülésen átvették megbízóleveleiket és bemutatkoztak az 57 tagú testület jelen lévő hazai és külföldi tagjai - mondta el a zárt ajtók mögött megtartott tanácskozást követően Kossa György, a kuratórium elnöke.

Hozzátette: a nemzetközileg elismert hazai és külföldi kutatókból, tudósokból álló TTTT szakértői véleményével támogatja a jövőben a kuratórium munkáját, közreműködik az egyetem tudományos és képzési teljesítményének növelésében, nemzetközi kapcsolatainak bővítésében.

Kossa György azt mondta, a modellváltás után kulturális váltás következik, az oktatási piac megnyílt, és nagyon fontos, hogy aki a Debreceni Egyetemen tanul olyan képzést, olyan versenyképes tudást kapjon, ami a legértékesebb a munkaerőpiacon.

A kuratóriumi elnök meggyőződésének adott hangot, hogy a nemzetközi tanácsadó testület munkája is hozzájárul ahhoz, hogy a Debreceni Egyetem a jövőben Kelet-Közép-Európa legjobb egyeteme legyen.

Nagy Péter professzor, a testület elnöke az egyetem minőségi mutatóinak a javulását is várja az együttműködéstől. A TTTT tagjai között van egy Nobel-díjas tudós, a Nobel-díj bizottság több volt és jelenlegi tagja, tudományterületének számos hazai és külföldi szaktekintélye - jelezte.

Tájékoztatása szerint a TTTT tudós tagjai öt munkacsoportban - humántudományok, élettudományok, gazdaság-, élelmiszer- és agrártudomány, természettudomány, építészet, műszaki tudományok, IT, és mobilitás, illetve sporttudomány - dolgoznak, összetételük a Debreceni Egyetem teljes portfólióját, minden tudományterületét megjeleníti.







0
0
0

hírek innen, onnan

Jön az eső az országnak: mutatjuk, mennyit kapnak az egyes területek

Hűvös lesz a holnap hajnal, délután viszont nyáriasan meleg idő várható, szerdán pedig mindenhol 30 fok fölé melegszik a levegő.

Már nem is olyan olcsó, mint mondják: novembertől újabb díj jöhet a Temu- és Shein-csomagokra

Ismét megdrágulhatnak az olcsónak hitt kínai webáruházakból érkező rendeléseink, ugyanis a nemrég bevezetett vámok mellett novembertől...

Átlagosan 2,3 millió forintot tartanak a magyarok készpénzben és bankszámlán, lekötés nélkül

Az MNB előzetes adatai alapján mintegy 21 960,6 milliárd forintra tehető a háztartások készpénzben és látra szóló betétben tartott...

Orbán Anita: előrelépés történt a kárpátaljai magyarok kisebbségi jogainak ügyében

Előrelépés történt a kárpátaljai magyarok kisebbségi jogainak ügyében - közölte Orbán Anita külügyminiszter hétfői...

Repülés közben kapta el az elalvó anya öléből kieső kisbabát egy légiutas-kísérő

Villámgyors reflexeinek köszönhetően kapta el a légiutas-kísérő az elalvó édesanya öléből kicsúszó csecsemőt.

Unger Annába páros lábbal beleszállt a szlovák exfőrendőr

A szlovák exfőrendőr elfogadhatatlan, amit az NVVH vezetője, Unger Anna jósolt, hogy 6 évet kell várni a jogerős ítéletre.

NKA-botrány: kamuszámlákkal igazolták az el sem készült film 80 milliós költségét

NKA-botrány: el sem készült film 80 milliós költségét kamuszámlákkal igazolták, 2 embert őrizetbe vett a NAV.

Napi 1500 fős veszteség mellett meddig bírja Moszkva? Oleh Ivascsenko elárulta, mikor fogynak el a háborús tartalékok

Moszkva még 2027-ben és 2028-ban is képes lehet folytatni az Ukrajna elleni háborút, ha Kijev...

A meleg szeptember arra csábít, hogy egész nap szellőztessünk – Ám néhány lakásban ez problémát okoz, ami csak később jelentkezik

A kellemes szeptemberi időjárás arra csábít, hogy reggeltől estig nyitva maradjanak az ablakok. A nyár és az ősz közötti átmeneti...

Így menekülhet az áramszünet elől, akinek van napeleme

Technikailag a megoldás nem bonyolult, de egyrészt nem feltétlenül olcsó, másrészt hiányoznak mögüle a pontos jogi keretek.

Új lakásba költözöl? Ezt az egy dolgot azonnal tisztíttasd ki, ha az előző lakó használta

Új lakás, új élet – a költözés azonban nem ér véget a dobozok kipakolásával és a nagytakarítással. Van ugyanis egy berendezés,...

0

Sport

Ég a ház, elfogytak Marco Rossi kapusai - Ki védi a magyar válogatott kapuját az ukránok ellen?

A magyar válogatottnak első számú kapusa a Bajnokok Ligája helyett a lelátóra szorult. Kivel pótolhatjuk Tóth Balázst?

"Szoboszlai is hibás lesz" - Háborognak a szurkolók, amiért Dominik fejet hajtott Iraola előtt

A Liverpool sztárja képtelen szembenézni a spanyol edző döntésével, aki egyelőre csak ijesztget.

Újabb klublegenda fordult Szoboszlai ellen? Florian Wirtz lett az új kedvenc

Hiába költött tavaly nyáron majdnem félmilliárd eurót a Liverpool az átigazolási szezonban, végül egy pocsék idényt teljesített a 2025-ös bajnoki cím után.

Óriási csapás fenyegeti a budapesti atlétikai világdöntőt

Fájlalja a lábát és a hátát az esemény arca, kétséges az indulása.

Chelsea FC: az angol sajtó megnevezte a bűnbakokat, megszólalt Xabi Alonso is

Nagy lett a nyüzsgés a Stamford Bridge-en a londoni rangadó elvesztése után.

Történelmet írt a kapus: egy meccsen két gólt rúgott

A 101. percben mentett pontot csapatának.

0
0

Bulvár

Új NEAK-főigazgató: Van olyan gyógyszer, amit két és félszer drágábban veszünk, mint a nyugat-európaiak

Így változik meg az egyedi gyógyszerkérelmek elbírálása és a támogatási rendszer. Tudd meg, milyen újításokat tervez Kaló Zoltán!

Visszavennék a Fidesztől a narancssárga színt is – Emberi lánccal követelték az Isztambuli Egyezmény ratifikálását

Fogd meg a kezem! És ne engedjük el… című performatív demonstráción követelték az Isztambuli Egyezmény ratifikálását vasárnap.

Elárulták, ezzel készül Orbán Viktor a hétvégi kötcsei piknikre, érkeznek a részletek

Orbán Viktor legnagyobb hívei újra kiálltak a volt miniszterelnök mellett.

Parlament: Vármegyék helyett jönnek a megyék, csökkenhet Magyar Péter fizetése

A képviselők hétfőn a kormányfő fizetésének csökkentéséről is tárgyalnak, és megválaszthatják a Médiatanács új vezetését jelölő bizottság tagjait.

Eddig szinte senki nem figyelt a Tisza képviselőjére, pedig ő lehet Magyar Péter egyik legfontosabb embere

A szürke eminenciás, aki számos kulcsfeladatban vállalt már tevékeny szerepet.

7 millióan látták a videót, amin a totyogó kisfiú egy béka és egy tyúk barátságán dolgozik – Iszonyú cuki

A 2 év körüli kisfiú a videóban olyan természetességgel cipeli magával a varangyos békát, ahogyan nekünk biztosan nem menne.

Veszélyes, invazív állatot fogtak ki az Adriából, cápánál is nagyobb riadalmat keltett

Újabb invazív és rendkívül veszélyes mérgező tűzhalat fogtak ki a magyarok körében is töretlenül népszerű horvát tengerparton, Trogir közelében, Čiovo szigetének déli partjainál.

Az oroszok szerint egy másik ország akarja az új háborút, Lavrov már látja a világháború jeleit

Szergej Lavrov végre megszólalt a lipcsei drónincidensről. Meddig száguldunk még a következő nagy háborúig?

Börtönt kapott a férfi, aki robotporszí-vóval buktatta le hűtlen feleségét

Ugyan az általa indított polgári pert megnyerte a megcsalt tajvani férfi, a magánélethez való jog megsértése miatt visszanyalt a fagyi.

0