Ezt olvasta már?

0

Nyolcvanötmillió forint értékű kokaint foglaltak le a rendőrök Siófokon

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Kábítószer Bűnözés Elleni Osztálya eljárást folytat jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt K. Márk 26 éves budapesti lakos és szökésben lévő 48 éves siófoki társa ellen - áll a rendőrségi oldalon.


hirdetés

 

A nyomozás adatai szerint a két gyanúsított egy autószállító tréler pótkerekében csempészett nagy mennyiségű kábítószert Hollandiából Magyarországra. Siófokon parkolták le a trélert, majd annak pótkerekét azonnal leszerelték. K. Márk az utcán várakozott, míg társa a pótkereket bevitte a ház udvarára. A rendőrök ekkor csaptak le rájuk, azonban csak K. Márkot sikerült elfogni, társa elmenekült - írták.

A leszerelt pótkerékben a nyomozók 2214 gramm kábítószergyanús anyagot találtak és foglaltak le, amely az előzetes szakértői vélemény szerint kokain. A nyomozók kutatást tartottak a szökésben lévő férfi lakásán és garázsában, ahol 1225 gramm kábítószergyanús fehér anyagot, az elsődleges vizsgálatok szerint szintén kokaint, valamint 5500 eurót és 2,2 millió forint készpénzt foglaltak le. A lefoglalt kábítószer feketepiaci értéke közel 85 millió forint - közölte a Police.hu.

A nyomozók K. Márkot őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását, amelyet a bíróság 2021. december 3-án elrendelt, míg társa ellen elfogatóparancsot adtak ki.

 

 

MTI








Ön melyik párt listájára szavazna a 2024. június 9-i EP-választáson?









0

hírek innen, onnan

Porig alázza Szoboszlai Dominikot a brit sajtó

Egyre nagyobb bajban van a Liverpool, és a brit sajtó sem sokat segít a helyzeten: páros lábbal szállnak bele a csapatba és a játékosokba,...

Ilyen lehet egy őrült agyában lenni - 8 zseniális izgalmas film a mentális zavarokról

Ha szereted a különleges filmcsemegéket, ezek tetszeni fognak.

Sulyok Tamás: az emberiség feladata a békés egymás mellett élés

Sulyok Tamás köztársasági elnök kedden, a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján mondott beszédet az Országházban. Ebben...

Bajban az európai napelemgyártók, van, amelyik már Amerikába települ át

Az európai uniós országot több támogatást adnak majd napelemgyártóiknak, de nem lépnek fel keményebben az olcsóbb kínai importtal...

Karikó Katalin: Smink nélkül is lehetett egy kutató szép.

Karikó Katalin az első Nobel-díjas magyar nő. A mikrobiológus Szent-Györgyi Albert és Kertész Imre után a harmadik, aki magyar...

Fél nap alatt elfogták Louis Vuitton üzlet tolvajait

Mindössze 12 óra alatt sikerült kézre kerítenie a hatóságoknak azt a két férfit, akik vasárnapról hétfőre virradóra betörték és...

3 millió forintot költött Magyar Péter lejáratására a DK-hoz köthető Nyugati Fény egyetlen hónap alatt

A lap idén 78 hirdetést adott fel a Facebookon, ezek mindegyike Magyar Pétert támadja. Az ellenszenv kölcsönös, Magyar korábban Gyurcsány...

Nagy a csend a SPAR-per körül – Az üzletlánc vezetője nem tudja hitelt érdemlően bizonyítani az állításait

A kormány szerint szinte mindenben hazudik a Spar: „A különadó tény, minden más alaptalan!” Átalakította működését és Svájcba...

Durván felpörgött a bécsi napelembiznisz – az erkély az új sláger

Rekordszámú balkon napelemet telepítettek tavaly Bécsben, az új napelemek többnyire már az erkélyeken kapnak helyet. Mi történt? Míg...

Tovább esik az OTP

Továbbra sem javul a hangulat a magyar tőzsdén, a BUX index már 1,6 százalékos mínuszban áll. A hazai blue chipek közül az OTP vezeti az...

Egy hete nincs meg egy 11 éves kisfiú

Pápán tűnt el a gyerek.

Lewis Hamilton: Nem tudom, hogyan kezeljem ezt a dolgot

A Forma-1 hétszeres világbajnoka, Lewis Hamilton pontosan tudja, lassan a Mercedes majd elkezd titkolózni előtte, ráadásul a következő...

0

Sport

Meghalt Feledi László

A Diósgyőr kupagyőztes futballistája hetvenéves volt.

Megérkezett az új Moszkvics csúcsmodell, le fog esni az álla, ha meglátja

Egy kínai szabadidő-autót márkázták át, és készen is lett a 4,8 méter hosszú 8-as.

Szörnyű, ahogy a brit sajtó rugdossa Szoboszlai Dominikot

Egy hét alatt minden elveszett? Szoboszlai most ízelítőt kap abból, milyen az, amikor a brit sajtó rászáll valakire.

Elhunyt a DVTK kupagyőztes játékosa

Életének 71. évében elhunyt a DVTK kupagyőztes játékosa, Feledi László – számolt be a diósgyőri klub a hivatalos honlapján. Feledi […] A Elhunyt a DVTK kupagyőztes játékosa bejegyzés először nb1.hu-én jelen

Csodagyerekként érkezett, megszégye-nülve távozik a Manchester United sztárja

Közel tíz év alatt nem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket.

Mintha az apját látnánk: Lionel Messi fia kivégezte a Barcelonát

Még csak kilencéves, de már most megállíthatatlannak tűnik.

Vizsgálat indult, mert az afrikai futók nyerni hagyhatták a kínai sztáratlétát a pekingi versenyen

Gyanús a dolog, bár az egyik afrikai futó nyilatkozata alapján teljesen egyértelmű a helyzet.

Kirúgta edzőjét a pocsék formában lévő NB II-es focicsapat

Már az utódja is megvan a korábbi ferencvárosi játékosnak.

A pályán kapott szívrohamot, meghalt az olasz focista

Gyászol az olasz futball, 26 éves korában elhunyt Matteo Giani, a Castelfiorentino labdarúgója.

Gyászol a német futball: meghalt a világbajnok labdarúgó

A 1974-es vb-döntőben tizenegyest harcolt ki, az 1976-os Európa-bajnoki fináléban gólt szerzett.

Döntöttek a Bayern Münchennél: őt szeretnék a csapat edzőjének - sajtóhír

A német labdarúgó-bajnokságban szereplő Bayern München már dolgozik Julian Nagelsmann visszatérésén - értesült róla a Sky Germany.

0

Bulvár

Pontosan ennyi alvásra van szükséged életkorod szerint 

Bármennyire lehangolóan hangzik, de életünk jelentős részét ágyban töltjük, mert alvás nélkül nem lehetünk hatékonyak és egészségesek – sőt, nem is élhetnénk.

Súlyos vádakkal szálltak bele Magyar Péterbe a parlamentben

Orbán Viktort bohóchoz hasonlították, de a Tisza alelnökét is kritizálták.

Megérkezett a vihar, több települést is elmosott a zivatar

Volt, ahol borsó nagyságú jégeső esett.

63 százalékkal növeli a vastagbélrák kockázatát: már kis mennyiségben is veszélyes a fogyasztása

Vastagbélrákhoz és bélgyulladáshoz is vezethet a rendszeres fogyasztása.

Bombaként robbanhat Magyar Péter pártja júniusban - elképesztő eredményt hozott a szavazás

Ez alapján nem az a kérdés, hogy szerez-e európai parlamenti helyet a Tisza Párt, hanem az, hogy Fideszt meg tudja-e verni.

Meghalt Feledi László

A Diósgyőr kupagyőztes futballistája hetvenéves volt.

Megérkezett az új Moszkvics csúcsmodell, le fog esni az álla, ha meglátja

Egy kínai szabadidő-autót márkázták át, és készen is lett a 4,8 méter hosszú 8-as.

Hiába kérték Zelenszkijt, hogy ne csinálja: idegesek lettek a Fehér Házban

Azt ajánlották, hogy Ukrajna hagyja békén az orosz olajfinomítókat - az újrázásra készülő Biden-adminisztráció ugyanis nem szeretne magas benzinárakat látni. Az ukrán elnök nem hallgatott a baráti tanácsokra.

Lázárék elvesztették a pert! 252 millió forintot buktak, és még 16 milliót pluszban kell fizetniük

Lázár János büntetőfeljelentést tett, majd belső vizsgálatot, pénzügyi konszolidációt, valamint elszámoltatást ígért. A teniszszövetség ennek szellemében kártérítési pert indított az előző főtitkár elle

0