Ezt olvasta már?


Rendőröket hívtak magyar turistákra Horvátországban

A helyi állatorvosi intézet munkatársa rendőröket hívott magyar turistákra Horvátországban, Vir szigetén, amiért azok ritka, veszélyeztetett és védett nagy sonkakagylókat emeltek ki a vízből – vette észre a Morski.hr hírét a hvg.hu.

A horvát lap szerint az intézet egy helyszínen búvárkodó munkatársa küldte el a fotókat a fővárosba egy kollégájának, azzal a szöveggel, hogy „magyarok nagy sonkakagylókat vesznek ki a vízből!” Ezért a zágrábi munkatárs felhívta a helyszínhez legközelebbi, zadari rendőrséget, majd rendőröket küldtek a helyszínre.

A magyar turisták nem tudták, hogy rendkívül értékes és ritka kagylót találtak és emeltek ki. A kagyló annyira ritka, hogy a horvát lap szerint az Adriai-tengerben mindössze 26 példány található.

A turisták arról sem tudtak, hogy a bolygatásával veszélybe sodorhatják a kagyló életét, valamint arról sem, hogyan kell megállapítani a nagy sonkakagylók esetében, hogy életben van-e az adott példány. A horvát természetvédelmi törvény szigorúan tiltja az élő, de még az elhalt sonkakagylók tokjainak gyűjtését is.

Az a cikkből nem derül ki, hogy a magyarokat megbírságolták-e.







0
0
0

hírek innen, onnan

Halálos járvány miatt vannak csordultig a kórházak, tömegesen betegednek meg az emberek

Több ezer ember került kórházba a szörnyű betegség miatt.

Szulák Andrea sejtelmes vallomást tett a magánéletéről: „A többi az enyém”

Szulák Andrea ritkán beszél a magánéletéről, most azonban sejtelmes választ adott, és azt is elárulta, miért óvja ennyire féltve az...

Vészfrissítést adtak ki a Google Chrome-hoz, érdemes mielőbb telepíteni

Az új javítócsomag olyan kiberbiztonsági réseket is befoltoz, amikről már a hackereknek is tudomása van.

Megint találtak valamit az Alzheimer-kór korai megelőzésére

Az Apoe4 gén egy bizonyos fehérje túltermelésével zsugorítja és hiperaktívvá teszi az agysejteket még a tünetek megjelenése előtt.

George Russell megvetést, füttyszót kapott Monzában a szurkolóktól

Rejtély, mivel váltotta ki George Russell a szurkolók megvetését Monzában.

Mindjárt elköszön az indián nyár, ma még 34 fok lesz

Lassan veszi a kalapját az indián nyár, azonban ma és holnap még kitombolja magát.

FC Barcelona: 60 millió euróért a Premier League-be vinnék Xavi Espartot

A katalánoknak nem lessz könnyű dolguk, ha meg akarják tartani a fiatal csillagot.

Halálos irodai csapda: ennyivel növeli a rák kockázatát minden egyes ülve töltött óra

A UK Biobank adatait elemző kutatók megállapították, hogy a megszakítás nélküli ülés órái 9%-kal növelik a rákos halálozás...

Rózsád van? Ezt a három dolgot még szeptemberben tedd meg vele

Ha azt szeretnéd, hogy rózsáid jövőre is egészségesen és nagy pompában virágozzanak, szeptemberben három fontos teendőt semmiképp se...

0

Sport

Ég a ház, elfogytak Marco Rossi kapusai - Ki védi a magyar válogatott kapuját az ukránok ellen?

A magyar válogatottnak első számú kapusa a Bajnokok Ligája helyett a lelátóra szorult. Kivel pótolhatjuk Tóth Balázst?

"Szoboszlai is hibás lesz" - Háborognak a szurkolók, amiért Dominik fejet hajtott Iraola előtt

A Liverpool sztárja képtelen szembenézni a spanyol edző döntésével, aki egyelőre csak ijesztget.

Újabb klublegenda fordult Szoboszlai ellen? Florian Wirtz lett az új kedvenc

Hiába költött tavaly nyáron majdnem félmilliárd eurót a Liverpool az átigazolási szezonban, végül egy pocsék idényt teljesített a 2025-ös bajnoki cím után.

Óriási csapás fenyegeti a budapesti atlétikai világdöntőt

Fájlalja a lábát és a hátát az esemény arca, kétséges az indulása.

Chelsea FC: az angol sajtó megnevezte a bűnbakokat, megszólalt Xabi Alonso is

Nagy lett a nyüzsgés a Stamford Bridge-en a londoni rangadó elvesztése után.

Történelmet írt a kapus: egy meccsen két gólt rúgott

A 101. percben mentett pontot csapatának.

0
0

Bulvár

Új NEAK-főigazgató: Van olyan gyógyszer, amit két és félszer drágábban veszünk, mint a nyugat-európaiak

Így változik meg az egyedi gyógyszerkérelmek elbírálása és a támogatási rendszer. Tudd meg, milyen újításokat tervez Kaló Zoltán!

Visszavennék a Fidesztől a narancssárga színt is – Emberi lánccal követelték az Isztambuli Egyezmény ratifikálását

Fogd meg a kezem! És ne engedjük el… című performatív demonstráción követelték az Isztambuli Egyezmény ratifikálását vasárnap.

Elárulták, ezzel készül Orbán Viktor a hétvégi kötcsei piknikre, érkeznek a részletek

Orbán Viktor legnagyobb hívei újra kiálltak a volt miniszterelnök mellett.

Parlament: Vármegyék helyett jönnek a megyék, csökkenhet Magyar Péter fizetése

A képviselők hétfőn a kormányfő fizetésének csökkentéséről is tárgyalnak, és megválaszthatják a Médiatanács új vezetését jelölő bizottság tagjait.

Eddig szinte senki nem figyelt a Tisza képviselőjére, pedig ő lehet Magyar Péter egyik legfontosabb embere

A szürke eminenciás, aki számos kulcsfeladatban vállalt már tevékeny szerepet.

7 millióan látták a videót, amin a totyogó kisfiú egy béka és egy tyúk barátságán dolgozik – Iszonyú cuki

A 2 év körüli kisfiú a videóban olyan természetességgel cipeli magával a varangyos békát, ahogyan nekünk biztosan nem menne.

Kiborult a fideszes Németh Balázs attól, hogy leadja a közmédia Pogány Induló koncertjét

Az M1 hitelessége miatt aggódik Németh Balázs, aki szerint globalista és szélsőségesen liberális a köztévé.

Veszélyes, invazív állatot fogtak ki az Adriából, cápánál is nagyobb riadalmat keltett

Újabb invazív és rendkívül veszélyes mérgező tűzhalat fogtak ki a magyarok körében is töretlenül népszerű horvát tengerparton, Trogir közelében, Čiovo szigetének déli partjainál.

Az oroszok szerint egy másik ország akarja az új háborút, Lavrov már látja a világháború jeleit

Szergej Lavrov végre megszólalt a lipcsei drónincidensről. Meddig száguldunk még a következő nagy háborúig?

0