Ezt olvasta már?


Századvég: Orbán Viktor kormányzása javított a magyar családok anyagi körülményein

A magyarok csaknem kétharmada úgy gondolja, hogy a családja anyagi helyzete összességében javult, amióta Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke - derül ki a Századvég Alapítvány legfrissebb felmérésének összefoglalójából, amelyet kedden juttattak el az MTI-hez.


hirdetés

 

Felidézték: a polgári kormány 2010 óta nagy hangsúlyt fektet a magyar családok támogatására, körülményeik javítására, valamint a gyermekvállalás ösztönzésére, ennek jegyében a többi között bevezette a babaváró hitelt, az otthonfelújítási támogatást és a nagycsaládosok autóvásárlási támogatását.

Hozzátették: a Századvég a kormányzat családbarát intézkedései tükrében vizsgálta a politikai szempontból aktív magyarok körében, hogy a hazai családok az elmúlt 12 évben hogyan ítélték meg anyagi helyzetük alakulását, kitérve arra a kérdésre is, hogy meglátásuk szerint hogyan változnának a körülményeik, ha tavasszal a baloldal alakíthatna kormányt.

Kiemelték, a közvélemény-kutatás alapján megállapítható, hogy a kormányzat által meghozott családbarát intézkedések pozitív hatásai széles körben érzékelhetők a lakosság számára.

"A felmérés szerint a magyarok közel kétharmada (64 százaléka) úgy gondolja, hogy amióta Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke, a családjának anyagi helyzete összességében javult, ezzel szemben 26 százalékuk válaszolt úgy, hogy szerinte a családja anyagi körülményei romlottak" - írták.

Közölték: a kutatás arra is rávilágított, hogy a válaszadók mindössze 17 százaléka feltételezi, hogy javulnának a családja pénzügyi körülményei, ha a Márki-Zay Péter és Gyurcsány Ferenc vezette baloldali összefogás alakíthatna kormányt az országgyűlési választásokat követően. Ugyanakkor a magyarok több mint háromnegyede (76 százaléka) úgy véli, hogy a családja anyagi helyzete romlana vagy nem változna a balliberális szövetség esetleges választási győzelme esetén - írta a felmérése eredményeit ismertetve a Századvég.

 

MTI







0

hírek innen, onnan

Ma az OTP felminősítése húzta magával a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1288,16 pontos, 2,30 százalékos emelkedéssel, 57 176,11 ponton zárt kedden.

Olaf Scholz igazságbeszéde a Bundestagban: nehéz idők jönnek

A német kancellár parlamenti beszédében elismerte, az alkotmánybíróság döntés nyomán nehéz helyzetbe került kormánya: eltörli az...

Rossz városban szállt le egy nigériai járat

A légiutas-kísérő személyzet nem tájékoztatta azonnal a hibáról az utasokat érkezéskor.

Az Európai Bizottság szerint 86 millió hamis terméket foglaltak le az EU-ban tavaly

Ez körülbelül 3 százalékos növekedést jelent az előző évihez képest.

Bekövetkezett, amitől sokan félrek: így forgatja fel a CSOK Plusz az ingatlanpiacot

A CSOK Plusz kihirdetése után fordulat látszik az ingatlanpiacon: a pangó kereslet élénkülésre váltott át az október végi bejelentést...

Putyin feldarabolásról beszélt, majd ledobta a szuverenitásbombát

Az orosz elnök az Orosz Népi Világtanács 25. kongresszusának keddi ülésén megtartott beszédében azt mondta, a Nyugatnak nincs szüksége...

Ganxsta Zolee új munkáját a lánya is véleményezte: „Apa, te ezért pénzt kapsz?”

Újabb premierrel készül az Orfeum november utolsó napjaiban: mostantól magyar sztárok elevenítik fel Bonnie és Clyde romantikus...

Jákob Zoltán vallomása: Ez nem jött össze, szingli vagyok

Sokan szurkoltak Jákob Zoltánnak és Bettinek. Kár volt...

Ez az oka annak, hogy az Univerzum kegyetlen hozzád

Ezeket nagyon fontos, hogy szem előtt tartsd.

0

Sport

Ronaldo tizenegyest kapott, majd jelezte, hogy nem szabálytalankodtak ellene

A játékvezető befújta a tizenegyest, de Cristiano Ronaldo jelezte, nem történt szabálytalanság.

Börtönbe megy a magyar csapat edzője keresik az utódját

A jógerős ítéletet a Kúria mondta ki.

Iszonyatos pofont kapott a világ legjobb focistája: az Eb-selejtezők legnagyobb bukásai

A norvégoknak most sem sikerült a kijutás az Eb-re. Lewandowskiék már csak a pótselejtezőben reménykedhetnek.

Újabb tragédia a jégen: lebénult az olimpiai bronzérmes sztársportoló

A sokkoló jelenet után a meccset is félbeszakították.

Visszavonultak, csapat nélküliek, hazatértek ők tűntek el Marco Rossi előző Eb-keretéből

Sorozatban harmadszor harcolta ki az Európa-bajnoki szereplést a magyar labdarúgó-válogatott. A 2021-ben rendezett tornának 26-os kerettel vágtunk neki, ebből többen már nincsenek ott a mostani válogatottban. Összeáll

Drámai bejelentés: hosszabb kihagyás vár a magyar válogatott focistára

A 28 éves középpályás a Kecskemét elleni hétvégi mérkőzésen sérült meg.

Szoboszlai hatalmas meglepetést okozott a korábbi edzőjének - videó

Az RB Leipzig edzője nem hitt a szemének a Manchester City elleni BL-csoportmeccs előtt.

A két szabálytalan gól és a gálázó Vasas túl sok volt a hatot kapó ETO-nak

Rangadónak indult, kiütés lett belőle: a feljutásra pályázó csapatok hétfő esti rangadóján a Vasas 60-ra nyert a támadásban szinte semmit sem mutató ETO FC Győr ellen. Igaz, a hazai gólparádéhoz a játékvezető

A magyar válogatott focista csapatot válthat a télen, az NB I-be is visszatérhet

Az utóbbi időben nem játszik a görög sztárcsapatnál.

„Ousmane Dembélé a legnagyobb befolyással bíró futballista a világon”

A francia szélső edzője, Luis Enrique nyilatkozta ezt.

Berki jelleméről, Lipcsei mellőzéséről, és a remegő magyar tehetségekről is beszélt a Fradi korábbi edzője Spo...

Hosszabb interjút adott a Sportálnak Bobby Davison, a Ferencváros korábbi angol vezetőedzője, aki a Harry Kane és a Ferenczi István közötti párhuzamról, Lipcsei Péter mellőzéséről, Berki Krisztián személyiségé

0

Bulvár

Súlyos pénzbírságot kaphat, aki nem teszi ki a házára ezt az apróságot

A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi Clxxxix. törvény 14/A. § (5) bekezdése szabályozza, hogy minden házszámmal ellátott épületen a tulajdonosnak fel kell tüntetnie a házszámot. Az előírás

Tízezer méteres dugó a körgyűrűn. Teljes káosz az M0-áson

Két kisteherautó ütközött össze az M0-s autóút déli szektorában, az M1-es autópálya felé, a Hárosi Duna-hídnál. A sérült járművek egy sávot zárnak el a forgalom elől, de a 15-ös kilométernél a torlódás

Gyógyíthatatlan, gyulladásos betegség terjed Magyarországon, sok a beteg gyerek is

Az elmúlt húsz évben drasztikusan emelkedett a gyulladásos bélbetegségekben (IBD) szenvedők száma. A betegek közül minden ötödik gyermek. Ezzel párhuzamosan a betegség lefolyása is egyre agresszívebbé vált.

Svájci vadászgépek „elfogták” Szijjártó Péter repülőjét – videóval

Csak gyakorlatoztak – a magyar külügyminiszter engedélyével.

A szomszédasszonyom áthívott egy kis iszogatásra, de hamar eldurvult a helyzet: olyat kért tőlem, hogy azonnal...

Még a költözést is fontolgatom, annyira arcpirító volt az eset, rettegek, hogy híre megy a faluban a történteknek.

Ő Demcsák Zsuzsa milliárdos vőlegénye: összebújós fotót posztolt az Instagramra

Demcsák Zsuzsa az Instagramra posztolt milliárdos vőlegényével közös képet.

Magánutat alakítottak ki a hatvanpusztai Orbán-birtokhoz Mészáros Lőrinc földjén - videó!

A korábbi hírek arról szóltak, hogy az tulajdonképpen felépült és már csak a finomhangolás zajlik ott. Ehhez képest több újdonságot is talált a Gulyáságyú Média.

Betilthatják, addig is előszeretettel mérgezik magukat a kamaszok – amit az energiaitalokról tudni illik

Idén októberben (ismét) felmerült, hogy betiltsák Magyarországon a 18 éven aluliak számára az energiaital fogyasztását és vásárlását. Az indok egyértelmű: az italok károsak egészségünkre, a tapasztalatok szer

A 80-as, 90-es években voltál gyerek? 10 fotó, ami nosztalgiával tölt el

A technológiai fejlődések befolyásolják az életkörülményeket, és ha most valamilyen szinten jobb is a helyzet, akkor is nosztalgiával emlékszünk vissza .

blogmorzsák

Ámen rámen, az instant tészta titkai

Ámen rámen, az instant tészta titkai, avagy a legkeresettebb étel a világon

Ezek voltak az ősz legnagyobb kedvencei a kínai áruházakból

Ezekből a gépekből vettétek karácsony előtt a legtöbbet.

0