Ezt olvasta már?


Tűzeső a kánikulában – jönnek a Perseidák

Ritka lehetőség kínálkozik idén az augusztusi csillaghullás megfigyelésére, hiszen a Perseidák nevű meteorraj csúcspontja a hétvégi újholdas időszakra esik. Ezért a holdfény nem fogja elhalványítani a hullócsillagok fényét. A tökéletes időponthoz már csak egy tökéletes helyszín kell!

Régen a népi hagyomány Szent Lőrinc könnyeinek nevezte, de ma már inkább tudományos nevükön, Perseidákként emlegetjük azt a meteorrajt, ami évről évre milliók tekintetét szögezi az égboltra az augusztusi estéken. A raj egy üstökös felszínéről levált apró porszemcsékből és törmelékdarabokból áll, amelyek a Föld légkörébe jutva, látványos fénycsóvát húzva teljesen elpárolognak, a felszínt gyakorlatilag soha nem érik el. A hullócsillagok fénye a száguldó kődarab méretétől és sebességétől függ. Ezek akár az éjszakai égbolt legfényesebb „csillagát”, a Vénusz bolygót is túlragyoghatják.

A raj már július végén eléri a bolygónkat, éles szemű megfigyelők kis szerencsével már ekkor kiszúrhatnak egy-egy, a Perseus csillagkép irányából érkező hullócsillagot. A tetőpont azonban augusztus 11-13-án van, ilyenkor óránként ötvennél is több felvillanó tűzcsóvát láthatunk az égbolton. Idén több tényező is nagyon szerencsésen alakult. A legfontosabb, hogy szombaton lesz újhold, amikor a Földet kísérő égitest teljesen „elfogy”, a fénye nem halványítja el a hullócsillagokat sem. Emellett az időjárás-előrejelzések is kedvezőek, kánikulai, de felhőtlen napokra készülhetünk a hétvégén.

Egy tökéletes csillaghullás-leséshez azonban megfelelő helyszínre is szükség van. A nagyvárosokban olyan erős a fényszennyezés, hogy legfeljebb a legfényesebb meteorokat pillanthatjuk meg némi szerencsével. Érdemes mindenképpen a lakott területektől távoli helyeket keresni. Az egyik legideálisabb választás a Zselic, amelynek szíve nem véletlenül kapott csillagoségbolt-park minősítést. A Zselici Csillagpark csillagvizsgálójának környezetében olyan alacsony a fényszennyezés, hogy még a távoli települések fénye is csak halvány derengés a horizonton.

Ilyen körülmények között páratlan élmény a hullócsillagok megfigyelése, ami évről-évre rengeteg érdeklődőt vonz a parkba augusztus közepén. Az üzemeltető SEFAG Zrt. a csillagvizsgáló mellett a Hotel Kardosfa és a Ropolyi-tó környékét javasolja az érdeklődőknek, ahonnan szintén látható lesz ez a szabad szemmel megfigyelhető varázslatos égi jelenség.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Moszkva egy egész térséget a befolyása alá vonna ezzel a tervvel

Oroszország Ázsia karbonsemlegességi céljaiból próbálja meg kihozni most a legtöbbet.

Moduláris reaktorok és "Lex Strabag" a parlament mai napirendjén

Tizenkét előterjesztést, köztük a kis moduláris reaktorokkal kapcsolatos javaslatot tárgyalja szerdai ülésén az Országgyűlés. Szó...

Minden előítéletre rácáfol Dorka: siket nőként az építőiparban dolgozik – Miket kapott már ezért...!

Az építőiparra általában a férfiak terepeként szoktunk gondolni. Nagy, erős férfiemberek cipelik a téglákat, irányítják a robusztus...

Ha ezt teszed, korlátozzák az ivóvízhez való hozzáférésed

Van az a helyzet, amikor korlátozzák, csökkentik, vagy éppen felfüggesztik az ivóvíz szolgáltatást.

Mi lehet a titka a kiégés megelőzésének?

Egy friss kutatás szerint 2025 utolsó negyedévében a munkavállalók megtartása és a kiégés a legfontosabb tehetségekkel kapcsolatos...

Az átlagkeresetek változása Magyarországon 2005 és 2025 között

Így változtak a KSH adatai szerint az átlagkeresetek Magyarországon 2005 és 2025 január-szeptembere között.

Sárga, zöld vagy átlátszó? Az orrváladék erről árulkodik

Az orrváladék elsőre talán csak kellemetlen jelenség, de a színe sokat elárulhat arról, hogy mi zajlik a szervezetedben. Nézzük meg, mit...

Itt a kozmikus ébresztő: 4 csillagjegy erőteljes üzenetet kap az univerzumtól november 19-én

November 19-én négy csillagjegy is erőteljes jelzésben részesül az univerzum jóvoltából. Az Uránusszal szemben álló Merkúr nagy...

Ukrajnában kipróbált, szupermodern amerikai rakétarendszer érkezik a keleti nagyhatalom partjaihoz: ez nem fog tetszeni Kínának

Az Egyesült Államok kormánya 698,94 millió dolláros szerződést kötött a Raytheon Co. vállalattal a Tajvan által megrendelt Nemzeti...

Záporoztak az orosz rakéták – Riasztották a NATO-hatalom vadászgépeit

Az éjszaka folyamán Oroszország ismét nagyszabású támadást indított Ukrajna területe ellen, emiatt a lengyel légierőnek is aktivizálni...

0

Sport

„Rossit ki fogják rúgni” – Miriuta László nem tud magához térni a magyar–ír óta

A korábbi 9-szeres magyar válogatott Miriuta László szerint nemzeti katasztrófa, hogy Marco Rossi együttese nem tudott bejutni a világbajnoki pótselejtezőbe.

A magyar válogatott kapusára felfigyelt a Bayern München

A német rekordbajnok játékosmegfigyelői rendszere jelzett.

Gulácsi Péter elárulta, Dibusz Dénes hibázott-e a sorsdöntő pillanatban Írország ellen

A válogatott korábbi kapusa úgy látja, reális elvárás volt a világbajnoki pótselejtezős hely megszerzése.

Itt az újabb futballdráma. A 93. perc után két gólt szerző Skócia is készülhet a világbajnokságra

A végén megmenekülő Ausztria, valamint Svájc, Spanyolország és Belgium is készülhet a viadalra.

Szoboszlai Dominik az írek elleni vb-selejtezőről: Két nap telt el, de még mindig nehéz elfogadnom, ami történt

Két nap telt el azóta, hogy a magyar labdarúgó-válogatott az utolsó pillanatban kapott góllal 3–2-es vereséget szenvedett Írországtól, így harmadik lett a csoportjában, s ezzel el is dőlt, hogy lemarad a jövő év

Megvan, mikor dönthet az MLSZ Marco Rossi sorsáról

Az MLSZ november 25-i ülésén szó lesz a szövetségi kapitány, Marco Rossi jövőjéről is.

Hivatalos: viselkedése miatt kellett távoznia az NB I-es légiósnak

A labdarúgó Fizz Ligában szereplő Kazincbarcika a hivatalos oldalain tudatta, hogy Blessing Eleke már nem az együttes játékosa.

A világ egyik legjobb csapatát veheti át Zinédine Zidane

A francia válogatott élére kerülhet Zinédine Zidane, méghozzá a jövő évi világbajnokság után.

Hamarabb dől el Marco Rossi jövője, mint gondolnánk

Az MLSZ elnöksége legközelebb november 25-én ülésezik.

Egy eurós croissant-nal űz gúnyt a magyarokból és Szoboszlaiból az ír Lidl

Magyarországról nézve igencsak sértő az írek viccnek szánt reklámja.

0
0

Bulvár

Jön az új adó az autókra.

Bár a környezetvédőket a bolygó megmentésének magasztos eszméi vezérlik, úgy tűnik, az elektromos autók tulajdonosainak privilégiuma lecsengőben van. Nevezetesen, hogy a tervek szerint már nem csak az állami öszt

A nő rendelt magának egy pohár bort az étteremben: majdnem lefordult a székéről, amikor meglátta, milyen üzenetet hagyott neki a pincér a számlán

A nő nem vágyott semmi egyébre, pusztán arra, hogy elfogyaszthasson egy pohár bort egy kellemes, elegáns étteremben. Végül azonban csalatkoznia kellett.

Zárug Péter Farkas: A Tisza Pártnak most van legalább ezer embere, akiket bármilyen posztra beépíthet

Politológusokat kérdeztünk a Tisza Párt frissen nyilvánosságra hozott jelöltlistájáról.

Fapadoson szorongó milliárdos honvédelmi minisztert fotóztak

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Ryanair járatával jött haza Londonból.

Házasság első látásra: Attilának most már tényleg menekülnie kell Miló Vikitől

A Házasság első látásra nézői úgy látják, hogy Attilának innentől tényleg nincs visszaút, minél hamarabb ott kellene hagynia Miló Vikit.

A világ egyik legdrágább magángépe landolt Budapesten

A NER-es csúcsragadozók is irigykedve nézhetik.

Magyar Péter: Lefagytak a Karmelitában, mert sok helyen nem a bejelentett Tisza-jelöltekre számítottak

A Telex stúdiójában beszélt a Tisza elnöke a jelöltállításról, az ország helyzetéről és az országjárásról. A mostani kiválasztás Magyar szerint most még a Tisza belügye, és nagyon más lesz, mint a 2021-es e

Meztelen képeket posztolt a feleségéről egy bács vármegyei férfi: amit ezután tett, az horror - Fotók

A nőnél betelt a pohár: a féltékeny, gyakran poharazó és erőszakos férjével közölte, válni akar. A külföldön dolgozó férfi képtelen volt ezt elfogadni és borzalmas dolgokat tervelt ki.

0