Ezt olvasta már?


UEFA-kongresszus - Csányi Sándor a fiatal játékosok szerepeltetése mellett

Csányi Sándor, akit szerdán beválasztottak a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) tanácsába, a fiatal játékosok minél nagyobb számú szerepeltetését nevezte egyik fő céljának. (Pécsi Napilap)


hirdetés

"A magam részéről mindig is kiemelt hangsúlyt fektettem a nem professzionális labdarúgás, vagyis az úgynevezett Grassrooots-programok támogatására, a női- és az utánpótlásfutball erősítésére, a futsal népszerűsítésére. Bízom benne, hogy a FIFA-tanácsban betöltött tagság segíteni fog abban, hogy mind szakmailag, mind pénzügyileg még nagyobb támogatást kapjanak ezek a területek" - nyilatkozott az MLSZ elnöke a szövetség honlapján.

A 64 éves Csányi, aki az UEFA végrehajtó bizottságának is tagja, hozzátette, a magyar futball érdekeit is szeretné szolgálni a nemzetközi szervezetnél.

"A megfelelő befektetések hosszú távon meg tudják alapozni a futball fejlődését és jövőjét, beleértve természetesen a magyar futball szolgálatát is. Fontos, hogy ezekkel a lépésekkel még szélesebbre nőjön a futballcsalád, egyre több támogatóhoz és nézőhöz jussunk el. Emellett nemzetközi szinten is képviselni szeretném a magyar labdarúgásban már megvalósított törekvéseinket, amelyek a fiatal játékosok szerepeltetését, előtérbe helyezését célozzák, akár a külföldi játékosok háttérbe szorításával" - mondta Csányi Sándor, aki Fischer Mór, Barcs Sándor és Szepesi György után negyedik magyarként került be a FIFA vezérkarába.

A magyar sportvezetőt négy évre választották be a FIFA vezető testületébe az UEFA kongresszusán.







0

hírek innen, onnan

Egyre nehezebb helyzetben a szervizek, senki nem akar autószerelő lenni

Egyre kevesebb az autószerelő Magyarországon. A szakemberek szerint több ezer ember hiányzik a területről, a fiatalok pedig nem szívesen...

Nem akartak kiszolgálni egy ittas férfit a siófoki sörözőben, ezért kést rántott a pultosra

A Siófoki Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt gyorsított eljárásban emelt vádat azzal a negyvenes...

Utolsó napjait tapossa Joe Biden kampánya? – Íme a drámai számok, amelyek visszalépésre sarkallhatják

Az elmúlt hét évtizedek óta nem látott felfordulással telt az amerikai politikában: miközben a demokraták az elnöki hivatalt elfoglaló...

Joe Biden betegen is beszólt Donald Trumpnak

Az USA elnöke röviden reagált Donald Trump beszédére, ami nem győzte meg, miközben sorra szólítják fel a lemondása.

Hatalmas forgalomkorlátozás jön a Margit körúton

Újabb üteméhez érkezett a vágányfelújítás a nagykörúti 4-es és 6-os villamos vonalán: a pályakarbantartás szombattól a Podmaniczky...

A forróságban az árak is olvadtak a benzinkutakon

Nyugvópontra jutott a kormány és a kutak csatája, ami részben annak köszönhető, hogy két szomszédos országban adóemelés volt, így a...

Belügyi támogatással segíti a gyermeknemzést egy magyar szerzetesrend

Százmilliós összegek mennek diszkréten megbújó, rendőrségközeli alapítványokhoz, de jut pénz elmetágító rajztanfolyamra is.

Lezárult egy újabb fejezet az életében, Détár Enikő teljesen összeomlott

A népszerű színésznő földön fekve, embriópózban zokogott amikor kiderült, vége. Détár Enikő most először beszélt élete egyik...

Hibáztak az orvosok: meghalt egy tündéri 2 éves kislány

A szülők elmondták a családjuk már soha nem lesz teljes.

„A férfi, akit az apámnak hittem, valójában nem az”

Egy ajándékba kapott DNS-tesztelő készlettel, teljesen véletlenül derítette ki egy idős nő, hogy nem is az a férfi az igazi apja, akit...

A győztes patrióták hete

Hazugságvizsgáló (belföld)

A Nagy Fanta Trükk

Civil beszéd (belföld)

Sport

Százhalombattánál csoda történt, Szajna lett a Dunából

Rendkívüli alapossággal készülnek extraklasszis nyílt vízi úszóink az olimpiára.

Két és fél év alatt harminc kilóra fogyott - megrázó részletek az ETO-legenda focista haláláról

Szíjas meghalt. Egykori győri futballisták és szurkolók hívják egymást szomorúan ezzel a hírrel. Pedig a Rába-parti városban sokan tudták, hogy Szíjártó László súlyos betegséggel küzd évek óta.

Eb-selejtező: nehéz ellenfelet kapott a magyar válogatott

Az UEFA elkészítette a női Európa-bajnoki selejtező sorozat rájátszásának párosítását. A magyar válogatott az első fordulóban Skóciával mérkőzik meg, a […] A Eb-selejtező: nehéz ellenfelet kapott a magyar v

Mutatjuk a Kékszalag történetének egyik legdrámaibb befutóját - videó

Ilyen befutót talán még nem is látott a legendás versenysorozat, emlékezetes lett a csütörtök este.

Ennyi volt: távozik a Barca emblematikus játékosa

A 32 éves hátvéd még tinédzserként csatlakozott a katalánokhoz, a szezon végeztével azonban lejárt a szerződése. Roberto eredetileg májusban beleegyezett a hosszabbításba,... Read More... A Ennyi volt: távozik a Ba

A friss gólkirály, magyar válogatott támadó a Bundesligában folytatja

A magyar női válogatott 21 éves támadója, Pápai Emőke a Werder Bremen új igazolása. A tavalyi szezont a Bundesliga 7. […] A A friss gólkirály, magyar válogatott támadó a Bundesligában folytatja bejegyzés előszö

„Megalázva kellett távoznom” – interjú Bódi Ádámmal

A szezon végeztével külföldi ajánlatról lehetett hallani a neved kapcsán, illetve arról, hogy te szíved szerint maradnál Debrecenben. Végül az […] A „Megalázva kellett távoznom” – interjú Bódi Ádámmal bej

Még ma bejelenthetik Ádám Martint az új csapatában

Úgy tűnik, visszatér Európába Ádám Martin.

Cucurella betartotta merész ígéretét

Marc Cucurella megfogadta az Eb előtt, ha Spanyolország megnyeri a tornát, vörösre festi a haját. Nos, a spanyolok elhódították a Delaunay-trófeát, a... Read More... A Cucurella betartotta merész ígéretét bejegyzés

Ádám Martin mellé másik magyar válogatott játékos érkezhet a görög élvonalba

Ahogy korábban megírtuk, Ádám Martin érkezését hamarosan bejelentheti új klubja. Ádám Martin visszatér Európába, napokon belül aláírhat új csapatánál A […] A Ádám Martin mellé másik magyar válogatott ját

Kikapott a Liverpool, Szoboszlait már az első félidőben lecserélték

Másodosztályú csapattól kapott ki a Liverpool.

0

Bulvár

Szőr és ugráló mellek? 5+1 dolog, ami nem zavarja a férfiakat szex közben

Csokorba szedtük, mi miatt nem érdemes tövig rágnod a körmödet ilyen helyzetben, még egy forró hangulatú randi előtt sem.

Nagy bajban a tihanyi cukrászda, tovább dagad a botrány a Balatonnál: elsöprő népharag zúdult a vendéglátóhelyre

Nem csitul a botrány a Balatonnál, a magyarok vehemens gyűlöletszavakkal ostromolják a Rege cukrászdát.

Orbán Viktor drámai beismerése: "Most baj van"

A magyar elnökség központi témája az európai versenyképesség javítása, ennek érdekében Magyarország versenyképességi paktumot terjeszt elő – közölte Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt,

Az ősi, elfeledett módszer, amivel 10 fokkal csökkenthető a beltéri hőmérséklet

A modern technikának köszönhetően ma már elegendő egy gombnyomás, és máris a kívánt hőmérsékletűre varázsolhatjuk a szobánkat. De miért kellene elfeledkeznünk a légkondicionálás ősi, természetes alternatív

„Érthetetlen, elfogadhatatlan” Villámcsapásként érte a kormányt Ukrajna lépése

Érthetetlen és egyben elfogadhatatlan döntés Ukrajna részéről az orosz Lukoil magyarországi kőolajtranzitjának leállítása, és bár hazánk ellátását átmeneti megoldásokkal sikerült stabilizálni, ezek az eszkö

Viharral érkezik a lehűlés: mutatjuk mikor esik 30 fok alá a hőmérséklet

Mit nem adnánk a tavasszal ránk törő kellemes napsütötte időért, amely már kellemesen átmelenget, de nem hoz ránk olyan pusztulást, mint az utóbbi két hét. Úgy tűnik, hogy ennek vége. Jön a vihar.

Tragikus részletek derültek ki a rendelőben holtan talált orvosnőről

Erőszakos halált halt az a fogorvosnő, akinek a holttestét néhány nappal ezelőtt találták meg a rendelőjében.

A Facebookon Orbán Viktoron mulatnak

Orbán Viktor reggeli rádióműsorában bejelentette, hogy figyelemre méltónak tartja Donald Trump amerikai republikánus elnökjelölt javaslatát a borravaló adómentességéről, és Magyarországon sem látja annak szüks

Egy videó szerint át lehet verni a REpont visszaváltó automatát, ami így több pénzt ad ki

Ugyebár már voltak gondok a REpont visszaváltó automatákkal Magyarországon, de a többségük kiválóan működik. A nagy kérdés, hogy lehet velük csalni is?

Most közölték: az egész országban elterjedt egy ragadozó, amit kihaltnak hittek

Mára az ország 86 százalékán megtalálható az aranysakál, a faj átlagos éves növekedési üteme eléri a 40 százalékot, így a magyarországi lehet a legnagyobb populáció Európában - közölte a Magyar Agrár- és

Döbbenetes dolog miatt nem engedték fel a nőt a repülőre: bárkivel megtörténhet

A nőt és párját ki is vezették a repülőtérről!

blogmorzsák

Románia alakváltozásai

Hogyan változott Románia térképe, hogy nőtt és csökkent és mikor volt a legnagyobb?

Mi újság a Várnegyedben?

Így néznek ki most a Budai Vár ikonikus helyszínei.

0