Ezt olvasta már?


Új lakásfelújítási támogatás: megvan, hol lesz a legmagasabb a támogatás összege

Közzétették azokat a járásokat, amelyekben a júniusban megnyíló új otthonfelújítási programban a legmagasabb összegű, 3,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást lehet igényelni. A kamatmentes hitellel együtt összesen 6 millió forintos támogatásért júniustól lehet majd jelentkezni.


hirdetés

A Nemzetgazdasági Minisztérium és az Energiaügyi Minisztérium egy hete jelentette be az új lakásfelújítási támogatást. A várhatóan 2024 júniusától megnyíló otthonfelújítási programban az 1990 előtt épült, vezetékes gázzal fűtött családi házak energetikai korszerűsítésére lehet pályázni. Egymillió forint önrész mellett összes 6 millió forint támogatást lehet igényelni, aminek egyik része vissza nem térítendő támogatás, a másik pedig maximum 8 éves futamidejű kamatmenetes hitel.

A közvetlen támogatás összegét az igénylők jövedelme mellett az befolyásolja, illetve mekkora az átlagjövedelem abban a járásban, ahol a felújítandó ingatlan van. Az alacsonyabb jövedelmű járásokban 3,5 millió forint lehet a közvetlen támogatás és 2,5 millió forint a hitel, míg a magasabb jövedelműekben fordítva.

A két minisztérium pénteki közleményében megadta, hogy melyik járásokban lehet 3,5 milliós közvetlen támogatásra pályázni, és hol kapható 3 millió, illetve csak 2,5 millió. 63 olyan járás van, az átlagkereset a tavalyi országos havi bruttó átlagkereset (2023-ban 571 182 forint) 75 százaléka alatt van. Ezekben a közvetlen támogatás 3,5 millió forint lehet, míg a hitelrész 2,5 millió forint. Abban a 96 járásban, ahol az átlagkereset 75 százalék és 110 százalék között van, ott a közvetlen támogatás és a hitelrész 3-3 millió forint lehet. Az országos átlag 110 százaléka feletti átlagjövedelmű 38 járásban a vissza nem térítendő támogatás összeg 2,5 millió forint lehet, míg a hitel 3,5 millió forint. A járások listáját ebben a táblázatban találod:

Amennyiben valakinek a tavalyi bruttó átlagjövedelme meghaladta az országos átlag 130 százalékát (742 560 forintot), akkor a lakóhelyétől függetlenül a legnagyobb arányú hitelrészt (3,5 millió forint) és a legalacsonyabb támogatási részt (2,5 millió forint) kaphatja

A program lebonyolítója a Magyar Fejlesztési Bank Zrt., műszaki közreműködő szervezete pedig az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. lesz. A magánszemélyek az igényléseiket a kereskedelmi bankok MFB Pontjain tudják majd benyújtani, tehát csak olyan pénzintézetnél lesz erre mód, ahol ilyen van.

A közlemény szerint az igénylésre várhatóan nyár elejétől 2026 végéig lesz mód, de az utóbbi időpont alighanem csak elméleti, hiszen a 108 milliárd forintos uniós támogatási keret a 18-20 ezer lakás felújítására lesz elegendő. Szinte biztosra vehető, hogy ez a szám az igénylési lehetőség megnyílta után napokon vagy akár órákon belül betelhet. A minisztériumok szerint a pályázati feltételek mielőbbi véglegesítése érdekében a program társadalmi egyeztetése akár már a következő hetekben megkezdődhet.

A pályázati lehetőség az életvitelszerűen lakott, egy- és többlakásos családi házakban tervezett beruházásokra vehető igénybe. A programban a következő beavatkozásokhoz vagy tetszőleges kombinációjukhoz nyerhető el hozzájárulás: épület külső határoló elemeinek hőszigetelése, nyílászárócsere, használati melegvíz-rendszer korszerűsítése, fűtésrendszer korszerűsítése magas hatásfokú gázkazánnal, a hozzátartozó kéménybéléssel és a kapcsolódó hőleadókkal. Elvárás, hogy a beruházások révén épületenként legalább 30 százalékos primer energiamegtakarítás valósuljon meg. Ezt energetikai tanúsítvánnyal kell majd igazolni.








Ön melyik párt listájára szavazna a 2024. június 9-i EP-választáson?









0

hírek innen, onnan

Medgyessy szerint az ellenzéki pártok megérdemelték, amit kaptak

„A kérdés az, hogy milyen következtetéseket von le a Feri”.

Lex merénylet: korlátoznák a gyülekezés szabadságát Szlovákiában

Szerdán jóváhagyta a pozsonyi kormány a „lex merénylet” tervezetét, amely a biztonsági helyzet javítására vonatkozó javaslatokat...

Balog Zoltán a kegyelmi ügyről: Nagyon súlyos hibát követtem el

Először beszélt a köztársasági elnök lemondásához vezető ügyről a református püspök, aki a 777 blognak elismerte, hogy ő kereste...

Vasutasok Szakszervezete: több száz dolgozónak tartozik a MÁV

Csaknem hatszáz dolgozójának tartozik szerződéses megbízásaik kifizetésével hónapok óta a MÁV Zrt., a kifizetés felgyorsítására a...

Megjelent a következő tanév rendje, két hét lesz a téli szünet

Az új tanév szeptember 2-án kezdődik majd, az őszi szünet egy hetes lesz.

Lassulás és visszaesés jellemezte az M&A piacot 2023-ban

A globális M&A piac aktivitásában mind a tranzakciós szám, mind érték tekintetében visszaesés volt tapasztalható 2023-ban. A 2022-es...

Átírta az Európa-bajnokság rekordját a levegő ura

A svéd zseni megint elkápráztatta a közönséget.

Kieshetünk négy ponttal is? Nemcsák Károly döbbenetes jóslata az Eb előtt

Évtizedekig volt színész-válogatottunk csapatkapitánya és erőssége Nemcsák Károly, aki a magyar Eb-válogatott egységében látja a fő...

Csak óvatosan, ezek az ételek ártanak az agyadnak

Sokszor fókuszálunk arra, hogy az általunk elfogyasztott ételek hogyan hatnak a szívünk egészségére, az alakunkra vagy épp a...

Most közölte a rendőrség: Menekültek lepték el a magyar határt

Több mint tizenkétezren érkeztek Ukrajnából szerdán.

Kínai biztonsági rendszereket kap az új CLA

Kevés Mercedes-Benz modell kapott olyan hosszú felvezetést, mint a következő CLA-osztály elektromos változata. Nem véletlen, hiszen a...

Sport

Kiderült, mennyit kapnak a magyar focisták az Eb-szereplésért

Gulácsi Péter már el is döntötte, mire költi az összeget.

Max Verstappen megcsalásáról adott ki közleményt a barátnője

Kelly Piquet szavaira a holland pilóta is reagált.

Szokatlan mezben lép pályára Németország a magyar válogatott ellen

A házigazda német válogatott kétszer a hazai, a magyarok ellen pedig az idegenbeli mezében lép pályára a labdarúgó Európa-bajnokság csoportkörében […] A Szokatlan mezben lép pályára Németország a magyar válog

Mohamed Aida: Bárki „leöregezhet”, de így is megelőztem sok fiatalt

Rabb Krisztián még nem is élt akkor, amikor Mohamed Aida megszerezte első Európa-bajnoki érmét. Most mindketten a jövő heti bázeli kontinensbajnokságra készülnek. A 22 éves kardvívó első, a 48 éves tőröző pedi

Rózsaszín mezben játszanak a németek a magyar válogatott ellen

A házigazda német válogatott kétszer a hazai, a magyarok ellen pedig az idegenbeli mezében lép pályára a labdarúgó Európa-bajnokság csoportkörében - írja az MTI.

Elköszönt a magyar játékosaitól a szlovák bajnokcsapat

A szlovák másodosztályt megnyerő KFC Komárno a Facebook-oldalán közölte, hogy szerződésének lejártával több játékos is távozik a klubtól. A keret […] A Elköszönt a magyar játékosaitól a szlovák bajnokcsap

Szörnyű tragédia: hűtőszekrénynek ütközött és meghalt egy autóversenyző

Hiába érkezett azonnal a segítség, nem tudták megmenteni az életét.

Mourinho elmondta, ki nyeri az Eb-t és kié lesz az Aranylabda

Az Európa-bajnokságnál hazabeszélt Mourinho, az Aranylabdánál pedig a jelenlegi legnagyobb favoritot nevezte meg.

Lionel Messi bejelentette, hogy hol fejezi be a pályafutását

Erről a Copa America előtt beszélt egy interjúban

Sikeres kezdés: magyar érem az úszó-Eb nyitónapján

A nyíltvízi úszók első versenytávja máris magyar dobogós helyezést hozott Belgrádban.

Távozik Felcsútról a négyszeres Magyar Kupa-győztes védő

Ahogy korábban az NB1.hu megírta, Batik Bence távozik a Puskás Akadémia csapatától. A Ferencvárossal (3) és a Honvéddal (1) kupagyőzelmet […] A Távozik Felcsútról a négyszeres Magyar Kupa-győztes védő bejegyzé

0

Bulvár

4 dolog, amit anyai ágon örökölsz, és 3 dolog, amit az apukádtól kaptál

Érdekes lehet tudni, hogy bizonyos vonásokat és tulajdonságokat nagyobb eséllyel örökölsz az egyik ágról, mint a másikról.

Vége a Fidesz vidéki egyeduralmának: nagyvárosok sora jelzi, hogy tényleg földindulás történt

Három megyeszékhelyen legyőzte, sok más helyen megközelítette a kormánypártot a Tisza. Sorrendbe állítottuk a legnagyobb vidéki csatákat.

Ő jelenleg a világ legszebb nője: a 34 éves színésznő párját ritkítja

Még Jennifer Lopez is odavan az Oscar-díjas színésznőért, akit az énekesnő szó szerint istenít és dögösnek tart.

Félreverték a vészharangot Párizsban, baj van

Nincs elég biztonsági őr az olimpiára.

Brad Pitt a Keleti pályaudvar mellett éjszakázott, miután szakított vele barátnője

Van Oscar-díja, nem is egy, számos emlékezetes filmszerepe, és persze tőle volt hangos a bulvársajtó, miután összetörte Jennifer Aniston szívét, és véget ért viharos házassága Angelina Jolie színésznővel. Viszo

Nem akárki vezetné be a magyar eurót

Az euró bevezetéséről időről időre szó esik, de a döntéshozók hallani sem akarnak róla. Az európai parlamenti választásokon második helyen végzett Tisza Párt vezetője Magyar Péter azonban programja részeként

Meghibásodott a Boeing űrhajója, nem fogja tudni hazahozni az asztronautákat

Meghibásodás és további lehetséges akadályok miatt elhalasztották a Starliner űrhajó visszatérését a Földre – írja az MTI a NASA és a Boeing szerdai közleménye alapján.

Karácsony Gergely dühösen reagált a szavazatok újraszámolása után

Karácsony Gergely érezhetően dühösen reagált azt követően, hogy bejelentették, az NVB elrendelte a főpolgármester-választás érvénytelen szavazatainak újraszámolását.

blogmorzsák

Szilágyi Arabella titkokkal teli élete

Hogyan lett az Operaház egykori sztárja, a századfordulós Budapest egyik legmodernebb asszonya Fedák Sári rokona?

Megpuhult a narancs

A Fidesz győzött, a Tisza Párt nyert, a magyar választók pedig fényes sikert arattak.

0