Ezt olvasta már?


Újabb ellenzéki polgármesterjelöltet mutattak be Debrecenben

Varga Zoltánt, a Demokratikus Koalíció (DK) városi elnökét, önkormányzati képviselőt indítja közös polgármesterjelöltként Debrecenben az őszi önkormányzati választáson a DK, az MSZP, a Párbeszéd és a Szolidaritás - jelentették be a négy szervezet képviselői kedden sajtótájékoztatón, a szocialisták helyi irodájában.

Egy héttel korábban a Jobbik, a Momentum és az LMP helyi szervezetei jelentették be, hogy közös jelöltjükként Kőszeghy Csanád Ábelt, a Jobbik debreceni önkormányzati frakcióvezetőjét indítják a városvezetői posztért.

Madarasi István, az MSZP debreceni elnöke utalt rá, hogy ezzel végleg lezárultak azok a év elejétől tartó tárgyalások, amelyeken szerették volna elérni, hogy minden választókörzetben egyetlen ellenzéki jelölt induljon a Fidesz-KDNP jelöltjével szemben.

Pártja álláspontja szerint "a jelenlegi Fidesz-hatalmat csak úgy lehetne megbontani Debrecenben, ha teljes összefogással egyéni választókerületben nyernének ellenzéki jelöltek (...), de egyes politikai pártok nem a jelenlegi városvezetést tekintik ellenfelüknek, hanem a baloldalt" - magyarázta az MSZP elnöke az elmaradt teljes összefogást.

Varga Zoltán közös polgármesterjelölt szerint "erős, ideológiai alapokon nyugvó, őszinte, nyílt, egymás elfogadására és tiszteletére épülő szövetséget kötött" kedden a DK, az MSZP, a Párbeszéd és a Szolidaritás Debrecenben.

"Szövetségünk, a debreceni demokraták szövetsége, a Nemzeti Együttműködés Rendszere (NER) autokratikus világának lebontása érdekében, az önkormányzati választásokon közös polgármesterjelölt mögé sorakozik fel, városunk minden körzetében közös jelölteket indít, és közös listát is állít" - fűzte hozzá.

Rámutatott: programjukban korrupciótól mentes, kiszámítható és tervezhető együttműködést ajánlanak a Debrecenben élőknek.

Káposznyák István, a Szolidaritás helyi elnöke fontosnak nevezte, hogy a civil szervezetek tevékenységét támogassa az önkormányzat, Dede Tamás, a Párbeszéd hajdú-bihari elnöke pedig a városi zöldterületek növelésére, a közlekedés környezetbaráttá tételére hívta fel a figyelmet.

Varga Zoltán a sajtótájékoztató végén bejelentette: előválasztásra hívja ki a Jobbik-Momentum-LMP debreceni polgármesterjelöltét, amennyiben előzetesen kötelezik magukat arra, hogy az előválasztás nyertesét mindannyian, egyöntetűen támogatni fogják.

A polgármesterjelölt nem zárkózik el attól sem, hogy az előválasztáson más jelölttel is megmérkőzzön - mondta kérdésre válaszolva annak kapcsán, hogy egy korábbi bejelentés szerint a Civil Fórum Debrecen Egyesület is saját polgármesterjelöltet indít Debrecenben.

Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere ugyancsak kedden mutatta be azt a 23 jelöltet, akiket pártszövetségük indít az önkormányzati képviselői helyekért. Debrecen 1998 óta valamennyi egyéni képviselőt a Fidesz-KDNP adja.







0
0
0

hírek innen, onnan

Mit tehetsz, ha hiányos rendelést hoz az ételfutár?

Egyre gyakrabban fordul elő, hogy az éttermek kifelejtenek valamit a rendelésből, és ez bizony nem a futár hibája.

A '90-es évek legszexibb magyar énekesnője volt: 48 évesen 10 kilós fogyása után alig ismerni fel Baby Gabi

Baby Gabi 10 kilót dobott le azzal, hogy tudatosan odafigyel az étkezésre, életmódváltásba kezdett az énekesnő.

Vlagyimir Putyin a háború drasztikus eszkalációját választotta: akár 400 ezer újabb katonát is a frontra küldhet

A moszkvai elit egyre türelmetlenebbül figyeli a húzódó ukrajnai háborút, a kremlbeli belső egyeztetések pedig...

Segítséget kapnak a dízelautósok, jön a gyermekvédelmi jelentés, nyert az AfD – Newscast

Megkezdődött az Országgyűlés őszi ülésszaka. Hamarosan nyilvánosságra hozzák a gyermekvédelmi jelentést. Tovább emelkedtek az...

Tévhit, hogy csak a drága töltőkábel jó: ezért felesleges egy vagyont költeni a csecsén kinéző zsinórokra

A prémiumkiegészítők piaca tele van túlárazott, csillogó fonással és aranyozott csatlakozókkal hirdetett töltőkábelekkel, amelyek...

Jön az eső az országnak: mutatjuk, mennyit kapnak az egyes területek

Hűvös lesz a holnap hajnal, délután viszont nyáriasan meleg idő várható, szerdán pedig mindenhol 30 fok fölé melegszik a levegő.

Már nem is olyan olcsó, mint mondják: novembertől újabb díj jöhet a Temu- és Shein-csomagokra

Ismét megdrágulhatnak az olcsónak hitt kínai webáruházakból érkező rendeléseink, ugyanis a nemrég bevezetett vámok mellett novembertől...

Átlagosan 2,3 millió forintot tartanak a magyarok készpénzben és bankszámlán, lekötés nélkül

Az MNB előzetes adatai alapján mintegy 21 960,6 milliárd forintra tehető a háztartások készpénzben és látra szóló betétben tartott...

Orbán Anita: előrelépés történt a kárpátaljai magyarok kisebbségi jogainak ügyében

Előrelépés történt a kárpátaljai magyarok kisebbségi jogainak ügyében - közölte Orbán Anita külügyminiszter hétfői...

Repülés közben kapta el az elalvó anya öléből kieső kisbabát egy légiutas-kísérő

Villámgyors reflexeinek köszönhetően kapta el a légiutas-kísérő az elalvó édesanya öléből kicsúszó csecsemőt.

0

Sport

Ég a ház, elfogytak Marco Rossi kapusai - Ki védi a magyar válogatott kapuját az ukránok ellen?

A magyar válogatottnak első számú kapusa a Bajnokok Ligája helyett a lelátóra szorult. Kivel pótolhatjuk Tóth Balázst?

"Szoboszlai is hibás lesz" - Háborognak a szurkolók, amiért Dominik fejet hajtott Iraola előtt

A Liverpool sztárja képtelen szembenézni a spanyol edző döntésével, aki egyelőre csak ijesztget.

Újabb klublegenda fordult Szoboszlai ellen? Florian Wirtz lett az új kedvenc

Hiába költött tavaly nyáron majdnem félmilliárd eurót a Liverpool az átigazolási szezonban, végül egy pocsék idényt teljesített a 2025-ös bajnoki cím után.

Óriási csapás fenyegeti a budapesti atlétikai világdöntőt

Fájlalja a lábát és a hátát az esemény arca, kétséges az indulása.

Chelsea FC: az angol sajtó megnevezte a bűnbakokat, megszólalt Xabi Alonso is

Nagy lett a nyüzsgés a Stamford Bridge-en a londoni rangadó elvesztése után.

Történelmet írt a kapus: egy meccsen két gólt rúgott

A 101. percben mentett pontot csapatának.

0
0

Bulvár

Új NEAK-főigazgató: Van olyan gyógyszer, amit két és félszer drágábban veszünk, mint a nyugat-európaiak

Így változik meg az egyedi gyógyszerkérelmek elbírálása és a támogatási rendszer. Tudd meg, milyen újításokat tervez Kaló Zoltán!

Visszavennék a Fidesztől a narancssárga színt is – Emberi lánccal követelték az Isztambuli Egyezmény ratifikálását

Fogd meg a kezem! És ne engedjük el… című performatív demonstráción követelték az Isztambuli Egyezmény ratifikálását vasárnap.

Elárulták, ezzel készül Orbán Viktor a hétvégi kötcsei piknikre, érkeznek a részletek

Orbán Viktor legnagyobb hívei újra kiálltak a volt miniszterelnök mellett.

Parlament: Vármegyék helyett jönnek a megyék, csökkenhet Magyar Péter fizetése

A képviselők hétfőn a kormányfő fizetésének csökkentéséről is tárgyalnak, és megválaszthatják a Médiatanács új vezetését jelölő bizottság tagjait.

Eddig szinte senki nem figyelt a Tisza képviselőjére, pedig ő lehet Magyar Péter egyik legfontosabb embere

A szürke eminenciás, aki számos kulcsfeladatban vállalt már tevékeny szerepet.

7 millióan látták a videót, amin a totyogó kisfiú egy béka és egy tyúk barátságán dolgozik – Iszonyú cuki

A 2 év körüli kisfiú a videóban olyan természetességgel cipeli magával a varangyos békát, ahogyan nekünk biztosan nem menne.

Veszélyes, invazív állatot fogtak ki az Adriából, cápánál is nagyobb riadalmat keltett

Újabb invazív és rendkívül veszélyes mérgező tűzhalat fogtak ki a magyarok körében is töretlenül népszerű horvát tengerparton, Trogir közelében, Čiovo szigetének déli partjainál.

Az oroszok szerint egy másik ország akarja az új háborút, Lavrov már látja a világháború jeleit

Szergej Lavrov végre megszólalt a lipcsei drónincidensről. Meddig száguldunk még a következő nagy háborúig?

Börtönt kapott a férfi, aki robotporszí-vóval buktatta le hűtlen feleségét

Ugyan az általa indított polgári pert megnyerte a megcsalt tajvani férfi, a magánélethez való jog megsértése miatt visszanyalt a fagyi.

0