Ezt olvasta már?


Vagyon elleni bűncselekmények: mit kell tudni a gazdasági csalásról?

A Btk.-ban a csalás kifejezéssel több bűncselekmény elnevezésében is találkozhatunk. Ezek közös jellemzője visszamutat a 373. § által szabályozott csalás körében megállapított sajátosságokra.


hirdetés

Kép forrása: Unsplash

Ugyanakkor a további csalások esetében felismerhető valamilyen specifikus tulajdonság, amely miatt szükségessé vált a külön történő szabályozás. Jelen cikk első felében a csalás általános jellemzői kerülnek részletezésre, majd ezután a gazdasági csalás sajátosságainak ismertetése következik.

Általános jellemzőnek tekinthető a jogtalan haszonszerzési célzat az egyes csalások esetében. Jogtalan haszon alatt az olyan előnyt kell érteni, amelyhez az elkövető törvénysértő magatartás nélkül nem tudott volna hozzájutni. Abban az esetben, ha az elkövetőnek sikerül eredményesen befejeznie a magatartását, azzal más jogalany vagyoni viszonyait negatívan befolyásolja. Ezt az eredményt a Btk. kárként avagy vagyoni hátrányként értékeli. A gazdasági csalás körében az utóbbi került szabályozásra, amely annyival több a kárnál, hogy nem csak a vagyonban bekövetkezett értékcsökkenést veszik figyelembe a bűncselekmény megállapításánál, hanem az elmaradt vagyoni előnyt is. További hasonlóságnak tekinthető, hogy ezen deliktumok esetében az elkövetési magatartás minden esetben a másik fél kijátszására, megtévesztésére irányul, azáltal, hogy a valóságtól eltérő helyzetet próbál teremteni az elkövető. Ugyanakkor ezen magatartása során jelennek meg azok a sajátosságok, amelyek miatt külön szabályozás szükséges.

A közös ismérvek után a gazdasági csalás sajátosságainak ismertetése következik. A törvény úgy fogalmaz, hogy gazdasági csalást az követ el, aki jogtalan haszonszerzés végett színlelt gazdasági tevékenységet végez, és ezzel vagyoni hátrányt okoz. Az önálló szabályozás fő indoka közé sorolható, hogy a törvényben meghatározott elkövetési magatartás kifejtése során nincs megtévesztett természetes személy, amelynek következtében a csalás sem állapítható meg, annak ellenére, hogy a magatartás megfelel. További sajátos jellemzőket az elkövetési magatartás elemzése során is fel lehet ismerni. Színlelt gazdasági tevékenységet sokféle módon meg lehet valósítani. Ekként értékelhető, ha a gazdasági tevékenység csak papíron létezik és annak teljesítésére nem fog sor kerülni, vagy akár a gazdasági tevékenység teljesítéséért nyújtott ellenszolgáltatás irreális egymással. Ezzel kapcsolatosan fontos megemlíteni, hogy a színlelt tevékenységet végző személyek a tények kapcsán nem lehetnek tévedésben, a csalási tevékenység látszatát közösen hozzák létre. További eltérés, hogy a bűncselekmény elkövetésében több személynek kell részt vennie, mert abban az esetben, ha a színlelt gazdasági tevékenységet egy személy hozza létre, csalást kell megállapítani. Elkövető ugyanakkor bárki lehet, aki a színlelt tevékenységben részt vesz, viszont leggyakrabban az adott gazdasági társaság vezetője, akinek utasításaira történik a megtévesztő tevékenység.

Érdemes kitérni a bűncselekmény lehetséges büntetési tételeire, mivel bizonyos esetekben súlyos büntetés kiszabására kerülhet sor. Ahogy a többi vagyon elleni bűncselekménynél, így a gazdasági csalás esetében is elsősorban a vagyoni hátrány nagyságához igazodik az esetleges büntetés. A bűncselekmény alapesete csupán vétségnek minősül és 2 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető az elkövető. Ehhez az szükséges, hogy kisebb vagyoni hátrányt okozzon az elkövetési magatartás, amely 50.001 és 500.000 Ft közötti értéket jelent. Ha a vagyoni hátrány nagyobb, azaz 500.000 Ft-ot meghaladja, ám az 5 millió Ft-ot nem haladja meg, akkor a cselekmény már bűntettnek minősül és a bíróság akár 3 év büntetést is kiszabhat. A következő szint megállapításához a jogellenes magatartásnak legalább 5 millió 1 Ft vagyoni hátrányt kell okoznia, de az 50 milliót nem haladhatja meg. Ezt a kategóriát a büntetőjog jelentős vagyoni hátrányként határozza meg és jelen deliktum esetében 1-5 év között határozhatja meg a szabadságvesztés időtartamát a bíróság. Még súlyosabban minősül a cselekmény, ha különösen nagy vagyoni hátrányt okoz, mely értékhatára 50 millió és 500 millió Ft között van és ebben az esetben 2 évtől 8 évig terjedő büntetési tétellel találkozhatunk. Végezetül pedig a legsúlyosabb minősített eset megítélése esetén 5 évtől 10 évig terjedő szabadságvesztés büntetését állapíthatja meg a bíróság, ha a vagyoni hátrány különösen jelentős, amelyhez az 500 millió forintot meg kell haladnia. Mindezeken túl egyéb minősítő körülményeket is megállapított a jogalkotó, nevezetesen a bűnszövetségben, vagy üzletszerűen történő elkövetés. Ha e két minősítő körülmény közül valamelyik megállapításra kerül, az azt eredményezi, hogy az okozott vagyoni hátrányhoz képest az eggyel súlyosabb büntetést kell alapul venni. Egy példán keresztül szemléltetve ez azt jelenti, amennyiben az elkövető csak kisebb vagyoni hátrányt okozott, ebben az esetben nem az alapesetért fog felelni, hanem a bíróság a 3 évig terjedő minősített esetet veszi alapul. Felmerülhet a kérdés, hogy mikor is kerülhet megállapításra a bűnszövetség, vagy az üzletszerűség? A bűnszövetség megvalósulásáról akkor beszélhetünk, ha két vagy több személy bűncselekményt szervezetten követ el, vagy ebben megállapodik, és legalább egy deliktum elkövetését megkísérlik, ugyanakkor fontos, hogy a bűnszervezet nem jöhet létre. Üzletszerű bűnelkövetésről akkor beszélhetünk, ha ugyanolyan vagy hasonló jellegű bűncselekmények elkövetése révén rendszeres haszonszerzésre törekszik az elkövető. A bírói gyakorlat hasonló jellegűnek tekinti például a sikkasztást, vagy az uzsora-bűncselekményeket.

Összegezve kijelenthető, hogy a gazdasági csalás - a vagyoni viszonyokon túl - a gazdasági élet tisztaságát, valódiságát, illetve a gazdasági társaságokat is hivatott védeni. Ezek védelme elengedhetetlen egy állam megfelelő működéséhez, ennek biztosítása érdekében kerülhet sor a jogalkotó által meghatározott súlyos büntetések kiszabására is. Akárcsak más jogtalan haszonszerzési célzatos bűncselekmények esetében, itt is egy komplex deliktumról van szó, amely pontos meghatározására csak az ügy egyedi mérlegelése alapján kerülhet sor.

Forrás:

Belovics Ervin – Molnár Gábor Miklós – Sinku Pál: Büntetőjog II. – Különös Rész. HVG Orac Lap – és Könyvkiadó Kft. Budapest, 2019.







0

hírek innen, onnan

Van 4 rögzített csillagjegy. Te közéjük tartozol?

A zodiákusokat megannyi szemszögből igyekeztek már megközelíteni az asztrológusok. Elemek, évszakok, aszcendensek és most itt vannak a...

Máris egymásnak ugrott Vitézy és Karácsony

Előbbi szerint a főpolgármesternek „nincs terve a közösségi közlekedés további fejlesztésére, további forgalomcsillapításra, ami...

Mikor nyitják újra az árvíz miatt bezárt fővárosi termálfürdőt?

A margitszigeti Palatinus Gyógy- és Strandfürdőt pont három héttel ezelőtt kellett bezárni. Már megvan az újranyitás tervezett dátuma.

Kamala Harris előnye hibahatárra csökkent Donald Trumppal szemben

Harrist a potenciális szavazók 46 százaléka támogatja, Trump 43 százalékával szemben, míg a hibatahár 3 százalékpont – a...

Fontos bejelentést tett Orbán Viktor Strasbourgban

Orbán Viktor  Strasbourgban ismertette a magyar uniós elnökség programját, amelynek több prioritása van a versenyképesség javításától...

Parlament előtt a Választási Földrajz javaslata a választási térkép módosításáról

A törvényjavaslatot Vajda Zoltán, az MSZP országgyűlési képviselője nyújtotta be.

Elgázolt egy embert a vonat Pest vármegyében

A baleset sérültje a helyszínen életét vesztette.

Drasztikusan ritkulhatnak a járatok a legforgalmasabb HÉV vonalakon

Kiszivárgott egy új tervezet a menetrendről.

Ki az a 19 éves magyar EP-képviselő, aki megzavarta Orbán Viktor sajtótájékoztatóját?

A magyar kormányfő már korábban is farkasszemet nézett vele.

Tiltakozik Karácsony és Vitézy is a HÉV-ek állami ritkítása miatt, a BKK igazgatója pedig azt mondta: „Nem sétálunk bele a csapdába”

A főpolgármester szerint a kormány nem teszi a dolgát, ehelyett járatritkítást tervez a HÉV-nél, amit elfogadhatatlannak nevezett....

0

Sport

Gulácsi és Dibusz helyett ki lesz a magyar válogatott kapus?

Gulácsi Dénes bejelentése mindent megváltoztathat, köztük Dibusz Dénes karrierjét is. Ki lesz a magyar válogatott 100. kapusa? Szavazzon!

Csúnyán összeverekedett a Fradi és az Újpest játékosa - videó

Összeverekedett a Fradi és az Újpest játékosa

Megalázták a Puskás-díjas magyar csatárt Romániában: „Még nem áll készen”

Még a román lapok sem értik, hogy az élvonalban szereplő UTA Arad vezetőedzője a Petrolul elleni hétvégi bajnoki mérkőzésen miért küldte a pályára Zsóri Dánielt. A magyar csatárt a mérkőzés vége előtt le is

Válságmegbeszélés a Vasasnál, eldőlt Pintér Attila sorsa

intér Attila három vereséggel kezdett a labdarúgó NB II-ben szereplő Vasasnál, ennek ellenére sajtóhírek szerint a korábbi szövetségi kapitány folytathatja a munkát a klubnál

Távozott csapatától a Loki legendája

A Mátészalka vasárnap 2-0-s vereséggel zárta a Kisvárda II elleni hazai bajnokit az NB III Északkeleti csoportjában. Az újonc 10 […] A Távozott csapatától a Loki legendája bejegyzés először nb1.hu-én jelent meg.

„Yamal-t jobban kedvelem Viniciusnál, mert olyan higgadt, mint Messi”

Sok más korábbi játékos után Marcos Senna sem győzte dicsérni Lamine Yamal kvalitásait. A Villarreal egykori középpályása – aki a spanyol válogatottal... Read More... A „Yamal-t jobban kedvelem Viniciusnál, mert

Maguk a játékosok sem vették észre a mérkőzést is eldöntő hatalmas bírói hibát

Ez a hiba egy kulcsfontosságú játékban történt az olasz 6-7 (6), 7-6 (4), 6-3-as fordítása során. A közösségi médiában hamar felkapott lett... Read More... A Maguk a játékosok sem vették észre a mérkőzést is e

Luke Littler már az első napon kiesett a legkülönlegesebb dartstornán - és majdnem a világbajnok is…

Luke Humphries, Nathan Aspinall és Rob Cross továbbjutott az első fordulóból a PDC legkülönlegesebb major versenyén, a Leicesterben zajló World Grand Prix-n, Raymond van Barneveld és Luke Littler azonban kiesett.

A Liverpoolnak már két jelöltje is van Szalah utódlására

A Poolnál készülnek a Szalah utáni időszakra, egyre több esetleges utód neve merült fel.

Magyarország-Hollandia: fontos bejelentést tettek a magyar drukkerek

A magyar válogatott a Nemzetek Ligája pénteki játéknapján Hollandiát fogadja a Puskás Arénában. Két kör után nemzeti együttesünk egy, míg […] A Magyarország-Hollandia: fontos bejelentést tettek a magyar drukker

Sir Alex is részt vett a United vezetői ülésén

Az angol sztárklub társtulajdonosai, Sir Jim Ratcliffe és Joel Glazer egyaránt jelent voltak az Old Traffordon tartott üléssorozaton. Amelyet sokan gondoltak válságülésnek... Read More... A Sir Alex is részt vett a Unit

Edzőt váltott a sereghajtó, a Honvéd korábbi játékosa előrelépett

Tíz forduló alatt mindössze négy pontot szerzett a Meton-FC Dabas SE, amely az utolsó helyen áll az NB III Délkeleti […] A Edzőt váltott a sereghajtó, a Honvéd korábbi játékosa előrelépett bejegyzés először nb

0

Bulvár

Megszólalt a kormány: ez lesz a Nők 40 program sorsa

Múlt héten arról jelentek meg információk a sajtóban, hogy a kormány 2025-től átalakítja a nők kedvezményes nyugdíjba vonulását lehetővé tevő programot, erre reagált a Pénzügyminisztérium.

Pénzzel teli tárcát talált az utcán, másodpercek múlva rémisztő dolog történt vele

Meg sem fordult a fejében, hogy eltegye a pénzt, mégis megfenyegették.

Meghalt Sallai Nóra színésznő 5 éves kisfia: a halálát okozóknak kemény szavakkal üzent színész kollégája

Lapértesülések szerint a súlyos autóbaleset után bő egy héttel elhunyt Sallai Nóra színésznő kisfia.

Óraátállítás 2024 október: ezt kell tudnod a téli időszámításról

Bár egyre több szó esik róla, hogy eltörlik az óraátállítást, idén ez még nem történt meg, ezért a nyáriról ebben az októberben is téli időszámításra váltunk.

Valódi csúcsterméket akcióz le a Lidl: potom pénzért adják, garantált a roham a boltokba

Jövő hétfőtől elképesztő akció indul a Lidl üzleteiben: 33 százalékos kedvezménnyel lehet hozzájutni a népszerű digitális forrólevegős sütőhöz.

Péterfy-Novák Éva: Annak a bizonyos BMW-nek az utasai álljanak majd Sallai Nóra elé, nézzenek a szemébe, és ők mondják el neki, hogy meghalt a fia

A gyorshajtó BMW utasainak üzent Péterfy-Novák Éva. Szentesi Éva sem hagyta szó nélkül a történteket.

blogmorzsák

Vallanak a szuperjachton dolgozó stewardessek

„A vendégek gondviselői vagyunk, minden, amire szükségük lehet, már az előtt megvan, mielőtt tényleg szükségük lenne rá”

20+2 kínai kütyü, amiktől Te is bepörögsz!

Ezeket a kínai kütyüket vendégül látnád Te is!

0