Ezt olvasta már?

0

Vihar - Házak váltak lakhatatlanná az erős szél miatt

Átmenetileg lakhatatlanná vált nyolc családi ház a vasárnapi erős szél okozta károk miatt, az azokban élő 34 embert rokonok fogadták be - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője hétfőn az MTI-vel.


hirdetés

 

Mukics Dániel közleménye szerint a szeles idő miatt vasárnap 1654 esethez riasztották a tűzoltókat, akik 192 helyszínen hétfő reggel is folyamatosan dolgoztak a károk felszámolásán. A legtöbb dolguk Pest megyében és Budapesten volt. Kárt csak Baranya megyében nem okozott a vihar.

A legtöbb helyen letört faágak, kidőlt fák adtak munkát a tűzoltóknak. Sok fa utakra, házakra, melléképületekre, kerítésekre, autókra és elektromos vezetékekre dőlt. A riasztások harmada épületkárok, magasból lógó cserepek, bádoglemezek, reklámtáblák, ledőlt kémények miatt érkezett, néhol közlekedési jelzőlámpákat is leszakított a szél - írta a szóvivő.

Tudatta: a szél 273 épületben okozott kárt, magánházak és több templom, kórház, orvosi rendelő és egyéb középület tetejét is megrongálta.

A Győr-Moson-Sopron megyei Beleden a szél megbontotta egy családi ház tetejét, amelyből egy leszakadt darab az udvaron tartózkodó emberre esett.

Az OKF a károk felmérését javasolja a lakóingatlanok körül és azt kéri, hogy a leszakadt elektromos vezetéket, sérült közműveket, veszélyesen megdőlt fákat a 112-es segélyhívón jelentsék be.

 

 

MTI








Ön melyik párt listájára szavazna a 2024. június 9-i EP-választáson?









0

hírek innen, onnan

Ingyenes európai vonatbérletre pályázhatnak a 18 éves fiatalok

Kedd déltől két hétig nyújthatják be pályázatukat a 18 éven felüli tanulók.

Szexképek kerültek fel a internetre Taylor Swiftről

Az elkövetők akár börtönbe is kerülhetnek.

Kiderült, hogy a legtöbben miért vásárolnak speciális élelmiszereket, és melyik a kedvenc

Az egyik áruházláncnál folyamatosan növekvő keresletről számolnak be.

A pedagógusok sorsával nem törődtek, helyette sikkasztottak és vesztegettek – Több tankerületben is nyomoz a rendőrség

Két tankerületi igazgatóval szemben is zajlik nyomozás vesztegetés elfogadása és sikkasztás bűntettének megalapozott gyanúja miatt a...

Fiataloknak szóló kreatív pályázatot hirdet meg a Magyar Batthyány Alapítvány

A pályázaton való részvétel lehetőséget teremt arra, hogy a fiatalok saját látásmódjukon keresztül dolgozzák föl a 19. századi...

Űrszemét szakította át egy floridai ház tetejét, megszólalt a NASA

Hajszálon múlt, hogy egy baba majdnem meghalt.

Mínusz hét fokkal és intenzív havazással tért vissza a tél a környékbeli hegyekbe

Ausztriában és Szlovákiában is vannak olyan csúcsok, ahol teljesen fehérbe borult a táj, egészen extrém hideg levegő mellett.

10 élelmiszer, amiről nem tudtad, hogy elrakhatod a fagyasztóba: meglepő az utolsó

Van, amit gond nélkül eltehetsz a fagyasztóba, a házi karantén idején pedig nagyon jól jöhetnek ezek az infók!

Botrány a Schadl–Völner-ügy tárgyalásán: a bíró kiüríttette a termet egy nemkívánatos látogató miatt

A végrehajtói korrupciós per egyik, már jogerősen felfüggesztett börtönre elítélt végrehajtójának, Sz. Balázsnak a tanúkénti...

Keresett a fogászat, a nőgyógyászat, a szülészet

Gyors, kényelmes és minőségi a magánegészségügyi ellátás, legalábbis ezért választják sokan, noha mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk...

Sport

Megérkezett az új Moszkvics csúcsmodell, le fog esni az álla, ha meglátja

Egy kínai szabadidő-autót márkázták át, és készen is lett a 4,8 méter hosszú 8-as.

Meghalt Feledi László

A Diósgyőr kupagyőztes futballistája hetvenéves volt.

Szörnyű, ahogy a brit sajtó rugdossa Szoboszlai Dominikot

Egy hét alatt minden elveszett? Szoboszlai most ízelítőt kap abból, milyen az, amikor a brit sajtó rászáll valakire.

Elhunyt a DVTK kupagyőztes játékosa

Életének 71. évében elhunyt a DVTK kupagyőztes játékosa, Feledi László – számolt be a diósgyőri klub a hivatalos honlapján. Feledi […] A Elhunyt a DVTK kupagyőztes játékosa bejegyzés először nb1.hu-én jelen

Csodagyerekként érkezett, megszégye-nülve távozik a Manchester United sztárja

Közel tíz év alatt nem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket.

Vizsgálat indult, mert az afrikai futók nyerni hagyhatták a kínai sztáratlétát a pekingi versenyen

Gyanús a dolog, bár az egyik afrikai futó nyilatkozata alapján teljesen egyértelmű a helyzet.

Kirúgta edzőjét a pocsék formában lévő NB II-es focicsapat

Már az utódja is megvan a korábbi ferencvárosi játékosnak.

A pályán kapott szívrohamot, meghalt az olasz focista

Gyászol az olasz futball, 26 éves korában elhunyt Matteo Giani, a Castelfiorentino labdarúgója.

Mintha az apját látnánk: Lionel Messi fia kivégezte a Barcelonát

Még csak kilencéves, de már most megállíthatatlannak tűnik.

Döntöttek a Bayern Münchennél: őt szeretnék a csapat edzőjének - sajtóhír

A német labdarúgó-bajnokságban szereplő Bayern München már dolgozik Julian Nagelsmann visszatérésén - értesült róla a Sky Germany.

Lemondta a válogatottságot a DVTK játékosa

Egyik legemlékezetesebb gólját a 2015-ös krakkói világbajnokságon lőtte.

0

Bulvár

Kihátrált a kormány Kocsis Máté mögül? – A miniszterek ellentmondtak a frakcióvezetőnek

Írásbeli kérdést küldött Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője a kormány minden miniszterének, hogy megtudja, hány rokont, ismerőst juttattak az illetékes tárcavezetők állami munkahelyhez, pozícióhoz kinevezés

Súlyos vádakkal szálltak bele Magyar Péterbe a parlamentben

Orbán Viktort bohóchoz hasonlították, de a Tisza alelnökét is kritizálták.

Megérkezett a vihar, több települést is elmosott a zivatar

Volt, ahol borsó nagyságú jégeső esett.

Pontosan ennyi alvásra van szükséged életkorod szerint 

Bármennyire lehangolóan hangzik, de életünk jelentős részét ágyban töltjük, mert alvás nélkül nem lehetünk hatékonyak és egészségesek – sőt, nem is élhetnénk.

Bombaként robbanhat Magyar Péter pártja júniusban - elképesztő eredményt hozott a szavazás

Ez alapján nem az a kérdés, hogy szerez-e európai parlamenti helyet a Tisza Párt, hanem az, hogy Fideszt meg tudja-e verni.

Megérkezett az új Moszkvics csúcsmodell, le fog esni az álla, ha meglátja

Egy kínai szabadidő-autót márkázták át, és készen is lett a 4,8 méter hosszú 8-as.

63 százalékkal növeli a vastagbélrák kockázatát: már kis mennyiségben is veszélyes a fogyasztása

Vastagbélrákhoz és bélgyulladáshoz is vezethet a rendszeres fogyasztása.

Meghalt Feledi László

A Diósgyőr kupagyőztes futballistája hetvenéves volt.

Megrohamozták az ukrán nagykövetségeket Európában

Elkészült az új mozgósítási törvény, ezért alakultak ki a több száz méteres sorok.

0