Ezt olvasta már?

2024 első félévben több lakáshitelt vett fel a lakosság, mint 2023-ban egész évben

Hatalmas növekedést mutat a magyar lakáshitelpiac 2024 első felében. A Bankmonitor szakértőinek becslése szerint júniusban a szerződések volumene átlépte a 130 mill...


Átadták a debreceni Szent Efrém sportcsarnokát

Átadták a Debreceni Szent Efrém Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola sportcsarnokát szombaton.


hirdetés

A görögkatolikus egyház fenntartásában működő intézmény Kossuth utcai épületének felújítása, valamint a sportcsarnok megépítésének alkalmából tartott ünnepségen Szabó Tünde sportért felelős államtitkár utalt az ókori mondásra - ép testben, ép lélek -, ami Debrecenben megvalósul, hiszen majdnem minden gyerek sportol. Kijelentette továbbá, hogy nemcsak nagy nemzetközi versenyek helyszíne a megyeközpont, hanem a kisebb létesítmények is fontosak a városnak, így a versenyzőkön kívül a fiatalok sportolására is odafigyelnek. Az 1800 négyzetméter alapterületű sportcsarnok legalább olyan fontos, mint a Duna Aréna vagy a Puskás Akadémia - fogalmazott.

A továbbiakban emlékeztetett arra, hogy a kormány minden támogatást megad a 2014-ben bevezetett mindennapos testneveléshez. Az pedig, hogy az egyház és a civil társadalom egymásra talált itt, a legjobb példája az egészség megőrzésének.

A 900 millió forintos, 3 év alatt elkészült beruházásról Becsky István, a Debreceni Egyetemi Atlétikai Club (DEAC) szakosztályvezetője elmondta, 200 millió forintot a Hajdúdorogi Egyházmegye adott, míg 700 millió forint a Civil Szabadidő és Sportegyesület TAO- támogatásából jött össze.







0

hírek innen, onnan

Afrikai csatárral hozták hírbe a Lokit, két MTK-tehetség sorsa is eldőlt

MTK Új szerződést kötött az MTK-val Molnár Ádin és Szőke Gergő. A 20 éves Molnár az előző idényben az NB […] A Afrikai csatárral...

Évekkel fiatalabbnak tűnhetsz ezzel a különleges diétával, már a sztárok is behódoltak neki

Bizonyára veled is előfordult már, hogy rácsodálkoztál, vajon mitől lehet ennyire szép arcbőre egy hírességnek. Úgy tűnik, mintha...

Percenként 50 ezret lopnak a magyaroktól, most vége lehet?

Az időtényezőt próbálják meg az ügyfelek javára fordítani a szabályozók a megnövekedett elektronikus banki csalások miatt. Jelenleg...

Sírva fakadt Németh Lajos

Magyarország legnépszerűbb meteorológusa 74 éves lett. Németh Lajost születésnapján óriási meglepetés érte, az időjós nem bírta...

Böjte Csaba: Isten csodálatra méltó remekművei vagyunk

Újabb misszió ért véget az atya vezetésével.

„Miért versenyzem, amikor az országomban emberek halnak meg?” – Ukrán sportmászó az olimpiáról

A 27 éves ukrán sportmászó, Jenya Kazbekova élete első olimpiájára készül, azonban az öröme egyáltalán nem felhőtlen, hiszen...

Visszautasítás - Kiakadtak a kereskedők Lázár János „hantázása” miatt

A magyarok hanta helyett Fantát kapjanak - ezzel a címmel írt bejegyzést közösségi oldalára Lázár János. Az építési és közlekedési...

Tragikus baleset a főváros mellett: többtonnás gép zuhant egy nőre

A nő életét már nem lehetett megmenteni, a helyszínen meghalt.

„Van nálam kés, elővegyem!?”– Két suhanc egy kiskorút rabolt ki a Kispestről Budapest belvárosába tartó buszon

A fiatalkorúak bűnügyeiben eljáró Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség rablás, információs rendszer útján elkövetett csalás és...

Színre lépett Trump alelnöke

J.D. Vance ohiói szenátor már a Republikánus Párt új, a Trump által formált nacionalista populista szárnyát képviseli és feltétlen...

Sport

Eb-selejtező: csúfos vereségbe szaladt bele a magyar válogatott

Pénteken 5-0-s győzelmet aratott a magyar női válogatott Azerbajdzsán ellen. Az Európa-bajnoki selejtezősorozat következő találkozóján Törökország nemzeti csapatát látta vendégül […] A Eb-selejtező: csúfos v

Itt a nagy bejelentés, eldőlt Modric jövője a Real Madridnál.

Ahogyan arra számítani lehetett, a horvát középpályás meghosszabbította a szerződését a spanyol sztárklubnál.

Távozik a spanyolok kapitánya

Miután a spanyol válogatott csapatkapitányaként vasárnap Eb-győzelmet ünnepelhetett, Morata kedden mindenben megegyezett az olasz fővárosi csapattal.

Ezt üzente Harry Kane a bukott Southgate-nek

Az elveszített Eb-döntő után mondott le posztjáról az angol válogatott szövetségi kapitánya.

Meghalt a magyar sportélet legendás alakja

Július 16-án, budapesti otthonában hetvenkét éves korában meghalt Pignitzky Péter

Igent mondtak a magyar válogatott játékosának

A magyar válogatott és az Union Berlin középpályása, Schäfer András kedden izgalmas hírről számolt be a közösségi oldalán: a 25 […] A Igent mondtak a magyar válogatott játékosának bejegyzés először nb1.hu-

Kiderült, melyik magyar sztár énekli a himnuszt a Forma-1-es Magyar Nagydíjon

Rengeteg újítás és modernebb körülmények várják a versenyzőket a Hungaroringen.

Lelépett a főszponzor, veszélyben az egyik legjobb csapat BL-szereplése

A klubelnök azt kérte a játékosoktól, hogy egyelőre maradjanak, tartsanak ki.

Kizárnák hazája bajnokságából, meccs nélkül továbbjuthat a Puskás Akadémia a Kl-ben

Korábban írtunk róla, hogy ultimátumot kapott a Dnipro-1 az ukrán ligától. Alig maradt játékosa, ultimátumot kapott a Puskás Akadémia Kl-ellenfele […] A Kizárnák hazája bajnokságából, meccs nélkül továbbjuth

Ekkor játszik a Fradi a BL-selejtező második fordulójában

A Ferencváros a walesi bajnok The New Saints (TNS) ellen kezdi meg a nemzetközi kupaszereplését ebben az idényben.

Yamal megörökölte Messi egykori mezszámát; kínos helyzetbe került a Barcelona...

A spanyol labdarúgó-bajokságban szereplő FC Barcelona közösségi oldalán tett közzé videót arról, hogy a csapat egyik legnagyobb reménysége, Lamine Yamal mezszámot vált.

0

Bulvár

Ezért ne használj ventilátort éjszaka meleg időben

Egy ventilátor használata a nyár esti alvásokhoz magától értetődő, nem igaz? De éppen itt hibázhatunk, egy szakértő szerint. Íme az ok, amiért érdemes megfontolnod a ventilátor kikapcsolását éjszakára.

Hatalmas kihívás előtt a Fidesz – Szakértők szerint pár hét és újra dübörög a kampány

10 százalékra megközelítette a Fideszt a Tisza Párt - ismertette a pártok támogatottságát a Republikon Intézet. Az ATV Híradónak nyilatkozó elemzők szerint a választások után lényegében befagyott a pártok támo

Most jött a hír, az EB-győztes spanyoloknak kell játszani még egy meccset a világuralomhoz

Most még csak a kontinens királyai, a világuralomhoz még egy meccs kellett.

Eddig őrzik meg a klinikák, rendelők a leleteinket

A betegek egészségügyi dokumentációit, így például a laborleleteket, ambuláns lapokat 30 évig kell megőriznie a klinikának és a rendelőintézetnek, de más a helyzet a zárójelentésekkel és a röntgenfelvételekke

Máris szembefordult a Néppárttal Magyar Péter, ellenzik Orbán Viktorék kirekesztését is

A Tisza Párt képviselői nem szavazzák meg az Ukrajnával kapcsolatos állásfoglalás egyes részeit, Magyar Péter nem ért egyet a Patrióták elszigetelésével sem.

Váratlan: Orbán Viktor megszakítja a nyaralását, ide utazik hirtelen

Épphogy elkezdte nyaralását Orbán Viktor, már be is fejezi. Csütörtökön részt vesz az Európai Politikai Közösség (EPC) negyedik csúcstalálkozóján az angliai Oxford közelében lévő Blenheim-kastélyban. Mint ah

Vége a 40-fokos hőségnek – Így érkezik az enyhülés

A pusztító hőség végre enyhül – legalábbis valamelyest.

Újabb óvodás halt meg a felforrósodott autóban

A Szlovákiában történt eset körülményei egyelőre tisztázatlanok.

A feleségével kezdte: 42 nőt ölt meg és darabolt fel a férfi, az EB-döntőt nézte, amikor elfogták - Fotók

Miután megcsonkított női holttesteket találtak egy nairobi szeméttelepen, a rendőrségnek máris megvan az első számú gyanúsítottja.

blogmorzsák

Ide menekülj a hőség elől!

5 hely 6 órányira a fővárostól, ahova érdemes elutazni egy kis felüdülésért.

Békegalamb és trójai faló

Orbán olyan békegalamb, hogy az már trójai faló.

0