Ezt olvasta már?


Együttműködésre lépett a Jobbik és az FKgP

Együttműködésre lépett a Jobbik-Konzervatívok és a Független Kisgazdapárt (FKgP). Az erről szóló dokumentumot pénteken Budapesten írta alá a két pártelnök.


hirdetés

Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnöke az eseményen arról beszélt: a rendszerváltás óta eltelt időszak "pusztulást és elszegényedést hozott a vidék számára", holott "élhető vidék nélkül nincsen normális Magyarország".

Hangsúlyozta: "élhető, büszke és független Magyarország" mindkét politikai közösség víziója, ennek megvalósítása érdekében pedig az egyetlen történelmi párttal lép most történelmi szövetségre a Jobbik.

Hangsúlyozta: mindkettejük elképzelése az, hogy nem a külföldi multik földfelvásárlása, hanem a magyar föld kincseit hasznosító kisvállalkozások boldogulása a jövő záloga.

A 2022-es választás nagy tanulsága is az, hogy a vidék Magyarországa nélkül nincsen kormányváltás - mondta Gyöngyösi Márton, hozzátéve, a Fidesszel szemben nincs, aki jobboldali keresztény konzervatív alternatívát nyújtana.

Balogh Károly, a Független Kisgazdapárt elnöke azt hangsúlyozta: a megállapodás mérföldköve a párt fejlődésének.

Vidéken, a kis falvakban, a mezővárosokban tartósan jelen vagyunk - mondta pártjáról, hozzátéve, ezen a területen érezhető tevékenysége az ellenzéki pártok közül csak a Jobbiknak van.

Csak olyan együttműködésnek van értelme, aminek a célja a vidék visszahódítása a Fidesz hazug és nemzetellenes uralma alól - jelentette ki.

Bencze János, a Jobbik-Konzervatívok országgyűlési képviselője elmondta: a két párt közös országjárást szervez, majd az ennek során feltárt problémákra megoldást kínáló közös programot dolgoznak ki.

Atyánszky György, az FKgP alelnöke azt idézte fel: nem előzmény nélküli ez a megállapodás, hiszen már 2018-ban visszaléptették valamennyi jelöltjüket a Jobbik színeiben indulók javára.

 

MTI







0

hírek innen, onnan

„Interjúhalál”: iszonyú sok veszteséget okoz a cégeknek

Az elhúzódó kiválasztási folyamat egyfelől elriasztja a megfelelő jelölteket, másfelől a cégeknek is komoly veszteséget okoz.

A focitól teljesen idegen szabálymódosítást tesztelhetnek a profi meccseken

A kézilabdában és jégkorongban már jól ismert ez a fajta fegyelmezési módszer.

„Új energiatérképet” rajzol az Európai Bizottság

Az Európai Bizottság 166 határokon átnyúló energiaprojektet javasol uniós támogatásra az európai zöld megállapodás...

Összetörtek a magyar tűzoltók, elveszítették szeretett kollégájukat

A Miskolci Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság egykori beosztott tűzoltója november 22-én vesztette életét.

Végzetes izomsorvadásban szenved a hároméves Ádin, több mint 1 milliárd forintba kerülő génterápia segíthet rajta: Köllő Babett, Csuti és Rubint Réka is összefogott érte - videó

Egyre több hazai sztár számol be a debreceni, izomsorvadással küzdő kisfiú helyzetéről. Köllő Babett, Csuti és Rubint Réka is segít,...

Ennyi mindenre bevetheted a szösztelenítő hengeredet

Nálunk a háziállatkák miatt mindig kéznél van a szösztlenítő henger, hogy indulás előtt a ruhánkat rendbe tudjuk szedni vele. Ám a...

Nincs még egy nő, aki 69 évesen olyan bomba lenne fürdőruhában, mint ez a világsztár

Ezek a szépséges nők bebizonyították, a nőiesség a vonzerő nem a kor függvénye. Nézd meg, kik ők!

Egyre biztosabb, ki lesz a NATO következő főtitkára

Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára abban bízik, hogy az USA továbbra is támogatni fogja Ukrajnát, és lassan körvonalazódik, ki követi ő...

Szaúd-Arábia beelőzte a 2030-as világkiállítás indulóit

Rijád nyerte el kedden a 2030-as világkiállítás rendezési jogát, újabb diplomáciai sikert aratva az Öböl-menti országok számára a...

Kínzásokról számoltak be a Hamász fogságából kiszabadult gyermekek

A Hamász fogságából kiszabadult gyermekek kínzásukról számoltak be hozzátartozóiknak Izraelben – jelentette a 13-as kereskedelmi tévé...

Szörnyű tragédia rázta meg Kínát, újabb halálos bányabaleset történt

Egyre rosszabb a kínai bányákban a biztonsági helyzet.

0

Sport

Ronaldo tizenegyest kapott, majd jelezte, hogy nem szabálytalankodtak ellene

A játékvezető befújta a tizenegyest, de Cristiano Ronaldo jelezte, nem történt szabálytalanság.

Börtönbe megy a magyar csapat edzője keresik az utódját

A jógerős ítéletet a Kúria mondta ki.

Iszonyatos pofont kapott a világ legjobb focistája: az Eb-selejtezők legnagyobb bukásai

A norvégoknak most sem sikerült a kijutás az Eb-re. Lewandowskiék már csak a pótselejtezőben reménykedhetnek.

Újabb tragédia a jégen: lebénult az olimpiai bronzérmes sztársportoló

A sokkoló jelenet után a meccset is félbeszakították.

Visszavonultak, csapat nélküliek, hazatértek ők tűntek el Marco Rossi előző Eb-keretéből

Sorozatban harmadszor harcolta ki az Európa-bajnoki szereplést a magyar labdarúgó-válogatott. A 2021-ben rendezett tornának 26-os kerettel vágtunk neki, ebből többen már nincsenek ott a mostani válogatottban. Összeáll

Drámai bejelentés: hosszabb kihagyás vár a magyar válogatott focistára

A 28 éves középpályás a Kecskemét elleni hétvégi mérkőzésen sérült meg.

Szoboszlai hatalmas meglepetést okozott a korábbi edzőjének - videó

Az RB Leipzig edzője nem hitt a szemének a Manchester City elleni BL-csoportmeccs előtt.

„Ousmane Dembélé a legnagyobb befolyással bíró futballista a világon”

A francia szélső edzője, Luis Enrique nyilatkozta ezt.

A két szabálytalan gól és a gálázó Vasas túl sok volt a hatot kapó ETO-nak

Rangadónak indult, kiütés lett belőle: a feljutásra pályázó csapatok hétfő esti rangadóján a Vasas 60-ra nyert a támadásban szinte semmit sem mutató ETO FC Győr ellen. Igaz, a hazai gólparádéhoz a játékvezető

A magyar válogatott focista csapatot válthat a télen, az NB I-be is visszatérhet

Az utóbbi időben nem játszik a görög sztárcsapatnál.

Berki jelleméről, Lipcsei mellőzéséről, és a remegő magyar tehetségekről is beszélt a Fradi korábbi edzője Spo...

Hosszabb interjút adott a Sportálnak Bobby Davison, a Ferencváros korábbi angol vezetőedzője, aki a Harry Kane és a Ferenczi István közötti párhuzamról, Lipcsei Péter mellőzéséről, Berki Krisztián személyiségé

0

Bulvár

Súlyos pénzbírságot kaphat, aki nem teszi ki a házára ezt az apróságot

A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi Clxxxix. törvény 14/A. § (5) bekezdése szabályozza, hogy minden házszámmal ellátott épületen a tulajdonosnak fel kell tüntetnie a házszámot. Az előírás

Tízezer méteres dugó a körgyűrűn. Teljes káosz az M0-áson

Két kisteherautó ütközött össze az M0-s autóút déli szektorában, az M1-es autópálya felé, a Hárosi Duna-hídnál. A sérült járművek egy sávot zárnak el a forgalom elől, de a 15-ös kilométernél a torlódás

Gyógyíthatatlan, gyulladásos betegség terjed Magyarországon, sok a beteg gyerek is

Az elmúlt húsz évben drasztikusan emelkedett a gyulladásos bélbetegségekben (IBD) szenvedők száma. A betegek közül minden ötödik gyermek. Ezzel párhuzamosan a betegség lefolyása is egyre agresszívebbé vált.

Svájci vadászgépek „elfogták” Szijjártó Péter repülőjét – videóval

Csak gyakorlatoztak – a magyar külügyminiszter engedélyével.

A szomszédasszonyom áthívott egy kis iszogatásra, de hamar eldurvult a helyzet: olyat kért tőlem, hogy azonnal...

Még a költözést is fontolgatom, annyira arcpirító volt az eset, rettegek, hogy híre megy a faluban a történteknek.

Ő Demcsák Zsuzsa milliárdos vőlegénye: összebújós fotót posztolt az Instagramra

Demcsák Zsuzsa az Instagramra posztolt milliárdos vőlegényével közös képet.

Magánutat alakítottak ki a hatvanpusztai Orbán-birtokhoz Mészáros Lőrinc földjén - videó!

A korábbi hírek arról szóltak, hogy az tulajdonképpen felépült és már csak a finomhangolás zajlik ott. Ehhez képest több újdonságot is talált a Gulyáságyú Média.

Betilthatják, addig is előszeretettel mérgezik magukat a kamaszok – amit az energiaitalokról tudni illik

Idén októberben (ismét) felmerült, hogy betiltsák Magyarországon a 18 éven aluliak számára az energiaital fogyasztását és vásárlását. Az indok egyértelmű: az italok károsak egészségünkre, a tapasztalatok szer

A 80-as, 90-es években voltál gyerek? 10 fotó, ami nosztalgiával tölt el

A technológiai fejlődések befolyásolják az életkörülményeket, és ha most valamilyen szinten jobb is a helyzet, akkor is nosztalgiával emlékszünk vissza .

blogmorzsák

Ámen rámen, az instant tészta titkai

Ámen rámen, az instant tészta titkai, avagy a legkeresettebb étel a világon

Ezek voltak az ősz legnagyobb kedvencei a kínai áruházakból

Ezekből a gépekből vettétek karácsony előtt a legtöbbet.

0