Ezt olvasta már?


Megkezdte a felkészülést a magyar válogatott

Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya hétfő délután megtartotta első edzését a részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságra készülő, még nem teljes létszámú keretének.

A magyar szövetség (MLSZ) honlapjának tájékoztatása szerint a kerettagok több mint fele már megérkezett Telkibe: szűk egy hónappal a Portugália elleni első csoportmeccs előtt a Magyarországon futballozó játékosok mellett a klubszezont már szintén befejező Lang Ádám, Kecskés Ákos és Nagy Ádám is az olasz szakember rendelkezésére állt. Marco Rossi nagyon hasznosnak ítélte, hogy már most el tudták kezdeni a munkát a kerettagok többségével.

"A már megszokott kerettagok számára ugyancsak hasznos ez a plusz egy hét, de az újoncok számára is jó lehetőséget ad arra, hogy minél jobban megismerjék az elképzeléseinket, és persze nekünk is, hogy minél jobban megismerjük őket" - nyilatkozta. Az edző kiemelte: ezen a héten a taktikai elemek gyakorlásán, az automatizmusok minél hatékonyabb kialakításán lesz a hangsúly, míg jövő héten, az ausztriai edzőtáborban egy kicsit nagyobb figyelmet kap majd a fizikai felkészítés is.

A jelenlegi 18 játékos csütörtökön a Törökországban játszó kerettagokkal, Szalai Attilával és Varga Kevinnel egészül ki, míg a többiek jövő hét elejétől állnak rendelkezésre.

A magyar válogatott az Európa-bajnokságon június 15-én a címvédő portugálokkal, négy nappal később a világbajnok franciákkal találkozik a Puskás Arénában, majd június 23-án a 2014-ben vb-aranyérmes németek ellen Münchenben zárja a csoportkört.

 

A magyar labdarúgó-válogatott 30 fős, bő kerete:

kapusok:

Bogdán Ádám (Ferencváros), Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Tóth Balázs (Puskás Akadémia FC)

védők:

Bolla Bendegúz (MOL Fehérvár FC), Botka Endre (Ferencváros), Fiola Attila (MOL Fehérvár FC), Hangya Szilveszter (MOL Fehérvár FC), Kecskés Ákos (Lugano), Lang Ádám (Omonia), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Spandler Csaba (Puskás Akadémia FC), Szalai Attila (Fenerbahce), Willi Orbán (RB Leipzig)

középpályások:

Cseri Tamás (Mezőkövesd Zsóry FC), Gazdag Dániel (Budapest Honvéd), Holender Filip (Partizan Beograd), Kleinheisler László (NK Osijek), Nagy Ádám (Bristol City), Nego Loic (MOL Fehérvár FC), Schäfer András (DAC), Sigér Dávid (Ferencváros), Szoboszlai Dominik (RB Leipzig)

támadók:

Hahn János (Paksi FC), Nikolics Nemanja (MOL Fehérvár FC), Sallai Roland (Freiburg), Schön Szabolcs (FC Dallas), Szalai Ádám (Mainz), Varga Kevin (Kasimpasa), Varga Roland (MTK Budapest)







0
0
0

hírek innen, onnan

Megérkezett Zuckerberg új nagy dobása, kilőtt a Meta árfolyama

Több mint hat százalékot emelkedett szerdán a Meta árfolyama, miután a vállalat bemutatta Muse nevű személyes digitális asszisztensét. A...

Súlyos hiányosságokat tárt fel a vizsgálat az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt.-nél

Az átvilágítás első szakaszának megállapításai összességében azt mutatják, hogy a társaság vezetési és döntéshozatali rendjének...

"Nem vagyok elég jó? Hercegnő kell neked?"– Idegen nő miatt robbant ki az ordítozás a Házasság első látásra párja között

A Házasság első látásra című realityben egymás mellé rendelt Maya és Laci házassága máris komoly próbatétel elé került. Egyetlen...

Solére, az X-Faktor új mentora a zenei szakmáról: „Nem akarok zsákbamacskát árulni, ez biznisz”

Solére új mentorként csatlakozott az X-Faktorhoz, és bár a felkérés meglepte, régóta látta magát ebben a szerepben.

Mindent hal az okostévé, amit a szobában csinálsz? Így buktathatod le a készüléket

A felhasználók kezdenek azon aggódni, hogy az okostévéjük valóban kémkedik utánuk.

Ritka betegséget jelezhet, ha felnőttként is nő a lábad, és egyre nagyobb cipő kell rád: komoly hormonális probléma állhat a háttérben

Ha felnőttként azt veszed észre, hogy a korábban tökéletes cipőid egyre szűkebbek, és időről időre nagyobb méretre van szükséged,...

Nagyon fontos figyelmeztetést kaptak a magyar vállalkozások: súlyos árat fizethet, aki elköveti ezt a hibát

Az MNB alelnöke szerint a forint gyengítése inflációs spirált indíthat el, a tartós felzárkózás kulcsa a termelékenység.

Most derülhet ki, mi változik a Fideszben – értékelik a Lázár-jelentést

A Fidesz elnöksége jövő heti ülésén tárgyalja a párt szervezeti állapotfelméréséről szóló jelentést, amelynek elkészítésével...

Egy női név az egyetlen nyom: a lakosság segítségét kérik a világháborús magyar katona azonosításához

A Hadtörténeti Intézet és Múzeum egy ismeretlen, 1944-ben elesett magyar katona azonosításához kéri a lakosság segítségét.

A Fradinak előre odaadták az NB I-es aranyat külföldön

Óriási az esélye az FTC-nek a bajnoki aranyra - állítja a Football Meets Data.

Orbán Viktor adósrabszolgaságot és elszabadult hiányt emleget, rekordokat dönt az üzemanyag ára

A benzinkutak kijelzői ritkán szoktak politikai nagygyűlést tartani, de az idei év legmagasabb üzemanyagárai éppen...

0

Sport

Privát képeken mutogatja fenséges falatjait a focistanő, igazi bugyimodell lett belőle

Alisha Lehmannt jól ismerik már az olvasóink, elképesztő domborulatokkal áldotta meg őt a sors.

José Mourinho elküldte a selyemzsinórt a Real Madrid egyik legnagyobb sztárjának

Hiába nyerték meg az Inter elleni Bajnokok Ligája rangadót.

Szoboszlaiék a BL-meccs előtt kaptak jelet - Salah visszatérne Liverpoolba?

Szoboszlai Dominik régi barátja különleges körülmények között látogatná meg a magyar hőst.

Hansi Flick bejelentése méhkassá változtatta egész Barcelonát

Az edző ezúttal nem finomkodott a tervekkel kapcsolatban.

Itt a vége, a magyar válogatott lemaradt a Fradi sztárjáról, dühöngenek a szurkolók

A románokat választotta, hiába magyarul beszél a Ferencváros tehetséges középpályása.

Cser-Palkovics András három hét múlva olyasmire kényszerülhet, amit soha nem akart megtenni

A Videoton a pályán ugyan feltámadt, a klub jövője azonban továbbra is bizonytalan.

Döbbenetes bakiparádé a Real Madrid BL-meccsén

A nap rangadóján nem ilyen jelenetekre számítottunk.

Mai program a BL-ben: Pályán a címvédő és a Barca, Szoboszlaiékra rangadó vár

A keddi hat meccs után szerdán is hat találkozó jön a Bajnokok Ligája-alapszakasz első körében.

0
0

Bulvár

„Nőügyekkel nem foglalkozom”, mondta Orbán Viktor, Bécs ezzel szemben évtizedek óta nőbarát várost épít

Miközben Orbán Viktor még 2017-ben is azzal az ország vezetőinek szemléletmódját jól összefoglaló megjegyzéssel ütötte el a washingtoni nagykövet visszahívásáról szóló kérdést, hogy „nőügyekkel nem fogla

14 éve ellopott festménnyel a hóna alatt sétált be az Agrárminisztériumba a lovasszövetség alelnöke

A Tisza-kormány miniszteri biztosa szeptember elején büszkélkedett vele, hogy sikerült visszaszerezni Csergezán Pál olajfestményét, ám ennek körülményeit nem hajlandó tisztázni.

Óriási hibát ejtettek a paksi fenékküszöb ügyében

Ausztria az EU-hoz fordult a paksi fenékküszöb ügyében, amelyet több nemzetközi szervezet is vizsgálni kezdett. A Óriási hibát ejtettek a paksi fenékküszöb ügyében bejegyzés először Acnews-én jelent meg.

Két légiutaskísérő is meghalt, miután egy apró állat elbújt a repülő fedélzetén

Két repülőtéri alkalmazott veszítette életét Frankfurtban, miután egy landoló repülőgépből kiszabadult fertőzött szúnyog megcsípte őket. A ritka tragédia szomorú módon mutatja azt, hogy milyen veszélyes lehet

Özönvízszerű esővel, jégesővel csaphat le a vihar: 10 vármegyére él a riasztás

Zivatarok veszélye miatt adtak ki figyelmeztető riasztást 10 vármegyére szerdán. Az érkező hidegfront véget vethet a nyárias időnek, így megkezdődhet az igazi ősz.

"Nehogy háborúba sodorja Magyarországot" - Kemény orosz válasz Maria Zaharovától, a magyarok rettegnek

Egyre jobban romlik a helyzet Budapest és Moszkva között, már a szőke bombázó is nekünk üzenget.

39 éves nő halt meg nemi erőszaksorozat után

Megrázó ügyben nyomoznak Ausztriában, miután egy 39 éves nő meghalt, és a gyanú szerint hosszabb időn keresztül szexuális erőszak áldozata volt. A 39 éves nő halt meg nemi erőszaksorozat után bejegyzés először

Janicsák Veca: Nem tartozom örök hallgatással, mert részt vettem tehetségkutatókban

„Sóval hinti be a sebekeinket, ha szórakoztatásnak álcázzuk a bullyingolást” – hangsúlyozza Janicsák Veca, aki belülről ismeri a kereskedelmi tévék világát: szerinte néhány ügyes vágással és egy kis manip

Rengetegen kaphatnak ilyen levelet az MVM-től, súlyos pénzekről van szó

Mármint nekünk fognak súlyos pénzeket lehúzni a számlánkról, de az nem az MVM lesz.

Leslie Mandoki rég nem értett egyet Orbán Viktorral, és ma már hálás Magyar Péternek

A zenész liberális, polgári gondolkodású művésznek tartja magát.

Jön az óraátállítás: az elmúlt 11 év egyik legfurcsább dátumára esett a sor

Alig kezdődött el a szeptember, máris érdemes beírni a naptárba az őszi óraátállítás időpontját. 2026-ban október 25-én, vasárnap hajnalban térünk vissza a téli időszámításhoz. Hajnali 3 órakor az órákat

Vezetőszáron vitték a bíróságra Fásy Ádám feleségét Kecskeméten

Az adóhatóság egy 100 milliós NKA-projekt miatt vette őrizetbe Gurzó Máriát.

0